Megújult a budapesti Szív utca és környéke a HE-DO kivitelezésében

A HE-DO kivitelezésében valósult meg az a komplex közterület-megújítási beruházás Budapest VI. kerületében, Terézváros szívében, amelynek célja a közlekedésbiztonság növelése, az utcakép megújítása és a lakók mindennapi komfortérzetének javítása.

Fotó: Illusztráció (Magyar Építők)

A beruházás helyszíne a Szív utca Aradi utca és Andrássy út közötti szakasza, valamint a Szív utca–Aradi utca csomópont volt, összesen mintegy 1100 négyzetméternyi területen. A projekt két fő részből állt: magából az utcából és a hozzá kapcsolódó csomópontból, amelyek megújítása egymásra épülő ütemezéssel valósult meg.

A csomópontban az aszfalt útburkolatot térkő burkolatra cserélték a HE-DO szakemberei, valamint forgalomlassító küszöb is épült a biztonságosabb közlekedés érdekében. A járdadelták korábbi öntött aszfalt burkolata szintén térkőre váltott, emellett növénykazettákat is kialakítottak, amelyek zöldebb, élhetőbb megjelenést adtak a területnek. Az utcában az útpálya kopórétegét 5 centiméter vastagságban cserélték, mindkét oldalon megújultak a járdák, megtörtént egy tűzcsap áthelyezése, valamint növényplanténerek, kisebb kerítések és új utcabútorok is helyet kaptak.

A munkálatok 2025. december 2-án indultak: elsőként a csomópont építése valósult meg, ezen belül is először a négy járdadelta, majd az útpálya készült el. Ezt követte az utca páros oldali járdájának kivitelezése, majd a páratlan oldali járda építése. Az ezt követő ütemben megtörtént az útpálya kopórétegének cseréje, végül az utcabútorok kihelyezése, a növények telepítése és a végleges forgalomtechnikai elemek kialakítása zárta a kivitelezési folyamatot.

A projekt önkormányzati forrásból valósult meg a VI. kerületi önkormányzat megrendelésében, konzorciumi partnerek bevonása nélkül. A beruházás célja elsősorban a forgalomtechnikai viszonyok javítása, valamint az elöregedett burkolatok korszerűsítése volt. A forgalomlassító elemek hozzájárulhatnak a balesetek megelőzéséhez, miközben az esztétikusabb burkolatok és a zöldfelületek a környéken élők mindennapi használatát és közérzetét is javítják.

A projekt egyik különlegessége a kifejezetten gyors megvalósítási idő: a kivitelezés mindössze másfél–két hónapot vett igénybe. A kivitelezési munkákat 2026 januárjában fejezték be a szakemberek, a teljes projektzárás pedig 2026. február 16-án történt meg. A megújult Szív utca és csomópont így a tél végére biztonságosabb, modernebb és barátságosabb formában kezdte meg működését a terézvárosi lakosság szolgálatában.