A 37-es számú főúton újítja fel az aszfaltot a HE-DO Kft.

Több mint 5 kilométeren keresztül újítja fel az aszfaltot a HE-DO Kft. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Szerencs és a mádi körforgalom között. A külterületi szakaszt érintő munkálatok a tervek szerint 2022. június végén fejeződnek be.

A 37-es számú főút 29+960-as és 35+075-ös kilométerszelvénye között végez aszfaltozási munkálatokat a HE-DO Kft. Az útfelújításra a kivitelezési pályázatot a Magyar Közút Nonprofit Zrt. írta ki többek között forgalombiztonsági és utaskényelmi szempontok miatt. Az útépítő cég szakemberei a munkaterületet 2022. május 10-én vették át és azonnal elkezdték a jellemzően repedezett és kátyúkkal tűzdelt aszfaltút javítását.

Az aszfaltozás külterületi szakaszt érint, a torlódások csökkentése érdekében félpályás forgalomterelés mellett zajlik a kivitelezés.

„A biztonságos közlekedést szolgáló ideiglenes forgalomtechnika kiépítése után kollégáim padkanyesést, az ezen a szakaszon található két híd felújításához szükséges előkészítő munkálatokat, valamint 5 centiméteres burkolatmarást végeztek el. Ezt követően kijavítottuk a repedéseket, majd a teljes felületre kötőréteg került. Jelenleg a kopóréteg beépítésén, és ezzel párhuzamosan a hidak felújításán dolgozunk. Ezen munkafolyamatok után a kétoldali padka feltöltése, a jelzőtáblák és szélességjelző oszlopok cseréje, valamint az útburkolati jelek felfestése következik. A munkát terveink szerint 2022. június végén fejezzük be” – tájékoztatott az összekötő úton végzett munkával kapcsolatban Vidó Zoltán, a HE-DO Kft. főépítésvezetője.