A HE-DO Kft. kerékpárutat épít az Eger-Egerszalók-Hőforrás közötti Völgyfeltáró út mellett
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában és A HE-DO Kft. kivitelezésében kerékpárút épül az Eger-Egerszalók-Hőforrás közötti Völgyfeltáró út mellett, közel 5 kilométeres szakaszon. A beruházás hazai forrásból, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával, bruttó 432 millió forintból valósul meg. Az épülő kerékpárút része lesz a nemzetközi EuroVelo 14 kerékpáros túraútvonalnak, valamint az egri kistérség turisztikai állomásait összekötő kerékpárút-hálózatnak. Így lehetővé válik Felsőtárkányból, Eger városán keresztül, Egerszalók és Demjén híres hőfürdőinek elérése is.
A kerékpárút kivitelezési munkái 2019. október 9-én kezdődtek és várhatóan 2020 tavaszáig tartanak majd. A 3,5 méter széles kerékpárút építéséhez több mint 2.000 tonna aszfaltot használnak fel a szakemberek. A szakaszon megújítják az árkokat és az átereszeket, továbbá a forgalombiztonság növelése érdekében különös figyelmet fordítanak az útszakaszon található forgalomtechnikai elemek fejlesztésére, így tartós burkolati jeleket festenek fel, kicserélik a KRESZ táblákat, kerékpárúti szegélyt és védőkorlátot is biztosítanak.
A munkaterület ünnepélyes átadására október 9-én került sor, melyen részt vett Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Habis László, Eger korábbi polgármestere, Varga István, Egerszalók polgármestere, Dr. Juhász Attila Simon, Felsőtárkány polgármestere, illetve Szabó Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Heves megyei igazgatója is.