A HE-DO Kft. munkájának is köszönhető Eger bekapcsolódása a gyorsforgalmi úthálózatba

Hétfőtől az M3 autópálya füzesabonyi csomópontja előtt megépült lehajtótól Egerig végig négysávos az M25 autóút. A két ütemben megvalósult 19 kilométer hosszú összeköttetés megépülésével akár 15 perccel is csökkenhet a menetidő Eger és Budapest között. Az M25-ös út átadójára a HE-DO Kft. konzorciumi partnerével, a Colas Csoporttal, valamint az M25 nyomvonalát tervező Pannonway Kft.-vel díszkönyvet adott ki az M25-ös autóút születéséről és megépítésének történetéről, Eger és térségének nevezetességeiről.

A kivitelezés első ütemében 2017 nyarán megkezdődött Eger és Andornaktálya között az északi ütem 4 kilométer hosszú szakaszának és két kapcsolódó útszakasznak az építése. A munkálatoknak már egy évvel később érezhető eredménye volt. 2018 júliusában elkészült a 850 méteren korszerűsített 252. sz. főút, míg augusztusban a 3 kilométeres 253. sz. út (korábban 2502. j. út) Andornaktályát elkerülő szakasza.

2018. november 7-én átadásra került a teljes északi ütem, az andornaktályai Olajosok úti újonnan épült aluljáró, valamint az M25-ös autóút és a 253. sz. főút átkötésénél épült különszintű csomópont. A kivitelezést a Colas Út Zrt., a HE-DO Kft. és a KM Építő Zrt. végezte.

Eger gyorsforgalmi bekötésének második lépcsőfoka az összesen 14,5 kilométer hosszú déli ütem megépítése volt, amellyel a mai naptól teljessé vált az M25 autóút.

A kivitelezési munkálatokat 2018 márciusában kezdte meg a Colas Hungária Építőipari Zrt. és a HE-DO Kft.-Colas Út Zrt. alkotta konzorcium uniós és hazai forrás felhasználásával, nettó 36 milliárd forint értékben.

A 14,5 km hosszú, új nyomvonalú, 2×2 sávos, burkolt leállósáv nélküli déli ütem keretében az M3 autópályán az M25 autóút bekötésénél egy olyan teljes értékű csomópont készült, amelyre minden irányból fel- és le lehet hajtani.

A 3. sz. főútnál és a maklári bekötésnél különszintű felüljárók épültek. Az M25-ös autóút tervei eredetileg nem tartalmazták a maklári bekötő út kialakítását. A megvalósításáról szóló kormánydöntés 2017. augusztus 29-én született meg. A tegnapi napon, a déli ütemmel együtt átadásra kerülő 1,1 km-es, 2×1 sávos bekötő út közvetlen összeköttetést biztosít Maklár déli iparterülete és az M25-ös autóút között, így gyorsabbá válik az M3-as autópálya elérése. Az új nyomvonalú bekötő út mellett egy körforgalom is megépült, és a csomóponttól délre a 251-es számú főút azon hiányzó szakasza is felújításra került, amely közvetlenül csatlakozik a 2012-ben elkészült 2,6 km hosszú útszakaszhoz.

Az M25-ös déli ütemének keretében megtörtént a 3. sz. számú főút szükséges korrekciója is. A közlekedés zavartalanságának biztosítása érdekében Maklár és Nagytálya közigazgatási határán lévő földút átvezetésére aluljáró épült. Füzesabony és Nagytálya közigazgatási területén egy-egy vadátjáró létesült, és épült két híd az autóút átvezetésére a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonal és a Laskó-patak felett.

Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter elmondta: Eger és térsége évtizedes álma, régi elgondolása, hogy olyan úthálózat épüljön, amely megfelel a mai kor követelményeinek, elvárásainak. Az ilyen új úthálózatok segítik a gazdasági fejlődést és a biztonságos közlekedést. Az M25-ös autóúttal gyorsul Eger és vidéke térsége, tovább erősödhet a turizmus.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kiemelte: A közúti közlekedésfejlesztési terveket a 2016-ban elindított, összesen 3200 milliárd forintos keretösszegű Útprogram összegzi. Az Útprogram elindításának idején 14 megyei jogú város volt elérhető négysávos úton, a tavalyi év végére Salgótarján, Szombathely és Veszprém bekötésével már 17-re nőtt ez a szám. Eger gyorsforgalmi kapcsolatának megteremtésével 18-ra ugrik előre a mutató, és az újabb csatlakozó is meglesz fél éven belül, amikor Sopronig kiépül az M85. Az államtitkár hozzátette: „Az M25 autóút használata a személyautók számára a kapcsolódó rendelet jövő január elsejével hatályba lépő módosításáig díjmentes.”

Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője hozzátette: Történelmi nap a mai. Az Egert az autópályával összekötő M25-ös autóút története nem ma kezdődött, de ma indul el igazán. A közlekedés biztonságosabbá válik és tehermentesülnek a környező települések. „Több évtizedes álmunk valósul meg azáltal, hogy megépült az út” – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

A HE-DO Kft. és a Colas Út Zrt. alkotta konzorcium az M25 autóút déli ütemének északi szakaszát, valamint a maklári bekötő utat, míg a Colas Hungária Zrt. az M25 autóút déli ütemének déli szakaszát határidőre megépítette – számolt be Nagy Róbert Attila a NIF Zrt. vezérigazgatója. A vezérigazgató elmondta, hogy az így megépült, összesen 19 km hosszú szakasz teljes területe mintegy 2 millió m², a munkálatok során 2,8 millió m³ töltés épült, és 75 ezer m³ aszfaltréteget építettek be. Az autóút és a kapcsolódó beruházásainak építésénél az érintett erdőterületek pótlására 6,9 hektár csereerdőt telepítettek. Az autóúttal együtt megépült új útszakaszok és korszerűsítések elősegítik, hogy az átmenő forgalom az autóúton és ne a településeken haladjon keresztül, így mentesítve az ott lakókat a nagy forgalom okozta kedvezőtlen hatásoktól.

Az M25-ös út átadójára a HE-DO Kft. konzorciumi partnerével, a Colas Csoporttal, valamint az M25 nyomvonalát tervező Pannonway Kft.-vel díszkönyvet adott ki az M25-ös autóút születéséről és megépítésének történetéről, Eger és térségének nevezetességeiről.

A beruházás az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásban valósult meg uniós és hazai forrás felhasználásával.

Képek és cikk forrása: NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.