A HE-DO Kft. újítja fel a jászberényi autóbusz-pályaudvart és környékét

Dr. Szabó Tamás jászberényi polgármester és Sipos Zsolt, a HE-DO Kft. ügyvezetője aláírta azt a vállalkozási szerződést, amelynek értelmében a következő 16 hónapban bruttó 710 millió forintból teljesen megújul a jászberényi buszpályaudvar és környéke. A buszpályaudvar városunk kapuja. Nem mindegy, hogy mi az első benyomása Jászberényről annak, aki először látogat hozzánk” – fogalmazott a polgármester.

– Régi vágyunk volt felújítani a jászberényi buszpályaudvart, a vasútállomást és a köztük lévő fő közlekedési utat. Már a 2000-es évek elején elindult ennek tervezése, de az együttes átalakítás több milliárd forintba került volna. Ezután döntöttünk úgy, hogy darabokban próbáljuk átalakítani a város fontos közlekedési pontjait. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak köszönhetően most nyílt lehetőségünk külön projektben az autóbusz-állomás és a vasúti pályaudvar felújítására is. A buszpályaudvar az 1950-es évek körül épült fel, központi épületét nemrég újította fel a Volán. A buszvárók, a parkolók, a forgalmi terek és az állomás környéke azonban igencsak viharvert állapotban van – mondta Dr. Szabó Tamás jászberényi polgármester.

A jászberényi autóbusz-pályaudvar és környéke bruttó 709 millió 788 ezer 887 forintból újul meg, amit a város az önerőn kívül a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) segítségével finanszíroz. Közbeszerzési eljárást írtak ki a buszállomás és környékének felújítására, amire Dr. Szabó Tamás polgármester elmondása szerint a legkörültekintőbb és árban is legvonzóbb ajánlatot a HE-DO Kft. adta. A vállalkozási szerződést a városvezető és Sipos Zsolt, a HE-DO Kft. ügyvezetője írta alá.

– A buszpályaudvar városunk kapuja, ahol naponta több ezer ember fordul meg. Nem mindegy, hogy mi az első benyomása Jászberényről a hozzánk érkezőknek. Ráadásul a helyközi buszok is itt állnak meg, így a jászberényi emberek számára sem közömbös, hogyan néz ki a környezete. A HE-DO Kft.-vel korábban még nem dolgoztunk együtt, de a munkára benyújtott pályázatuk kiváló volt, így a felújításra előírt következő 16 hónapban is profi munkát várok el tőlük – mondta Dr. Szabó Tamás.

– Pályaudvart kimondottan még nem újítottunk fel, de buszállomások környékén már Gyöngyösön és Egerben is dolgoztunk. A belvárosi munkavégzéshez teljes mértékben hozzászoktunk. Eddig mindig jól tudtuk kezelni az átmenő forgalmat, és a lakosság igényeit is szem előtt tartottuk. Izgalmas kihívásnak véltük ezt a projektet, ezért is pályáztunk a kivitelezésre. A munka nagyságában teljesen beleillik a HE-DO Kft. profiljába. Fontosnak tartjuk, hogy jó benyomást keltsünk a jászberényiekben a városban végzett első munkánkkal. Szeretnénk bevonni a helyi kisebb vállalkozásokat is, hogy a jászberényiek még inkább sajátjuknak érezzék ezt a beruházást – mondta Sipos Zsolt, a HE-DO Kft. ügyvezetője.

A megkötött vállalkozási szerződés a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály jóváhagyása után lép hatályba. A munkálatok ezután kezdődhetnek el. A HE-DO Kft.-nek két nagyobb helyszínen, a buszállomáson és a tőle nem messze található parkolóban dolgozik, ami érinteni fogja a jászberényi buszközlekedést is, amiről a lakosokat idejében tájékoztatja majd a polgármesteri hivatal.