A HE-DO kivitelezésében újul meg az újpesti Pozsonyi utca és az István út fontos szakasza
Jelentős közlekedési fejlesztés zajlik a főváros IV. kerületében: a Pozsonyi utca és az István út mintegy 1700 méteres szakasza újul meg a Madridi és a Deák Ferenc utcák között. A beruházás célja az elöregedett útpálya teljes körű felújítása és a közlekedési infrastruktúra korszerűsítése.

A projekt kivitelezőjeként a HE-DO 2026. március 16-án kezdte a munkálatokat az útburkolat marásával, miután az előkészítés már január óta zajlott. A beruházás konzorciumi partnerek bevonása nélkül valósul meg a BKK megrendelésében.
A fejlesztés során komplex feladatokat végeznek el a szakemberek: két rétegben cserélik az útburkolatot, megújulnak a szegélyek, és a villamosvágány mellé gömbsüvegsort építenek be. Emellett járdafelújítás, új víznyelők kialakítása, valamint jelzőlámpák és azok alépítményeinek kiépítése is szerepel a projektben. Egy új gyalogátkelőhely létesül Angyalföld kocsiszínnél közvilágítással együtt, továbbá a Petőfi és a Lőrincz utcák között vízvezetékcsere történik, és magánberuházás keretében új vízvezeték épül a BAM ingatlanfejlesztés kiszolgálására. A buszmegállók burkolatait is átépítik és megerősítik.
A kivitelezés első ütemében a Madridi és a Tél utcák között mindkét oldalon a külső sávokban kezdődött a munka, valamint a Tél és Árpád út között a jobb oldali sávban. Az útburkolat lemarását a szegélyek bontása és újjáépítése követi, majd lokális pályaszerkezet-cseréket, fedlapszintemeléseket és jelzőlámpa-alépítmények kiépítését végzik el. Az aszfaltozás után a belső sávok felújítása következik hasonló munkafolyamatokkal.
A beruházás szükségességét az indokolja, hogy az érintett útszakasz burkolata és szegélyei jelentősen elhasználódtak, ami már a közlekedési komfort rovására ment. Mivel ez a szakasz a IV. kerület egyik fontos gyűjtő- és összekötő útja, a felújítás jelentős javulást hoz majd az itt közlekedők számára.
A projekt egyik különlegessége, hogy a kivitelezésnek a villamosvágányok melletti munkavégzéshez és a vágányzári időszakokhoz kell igazodnia, ami szoros ütemezést és fokozott koordinációt igényel.
A munkálatok tervezett befejezési határideje 2027 tavasza, amikorra a megújult útszakasz teljes egészében a közlekedők rendelkezésére áll majd.

