A HE-DO szakemberei befejezték az Eger-Novaj összekötő út felújítását
A tervezettnél hamarabb sikerült befejeznie a HE-DO csoportnak a 2503 jelű Eger-Novaj összekötő út 5+274,05-7+485 kilométerszelvények közötti felújítását. A mintegy 2,2 kilométeres szakaszon zajló munkálatokra a Magyar Közút Nonprofit Zrt. írt ki közbeszerzést, amelyet az építőipari vállalat önállóan nyert meg. A beruházás ünnepélyes átadását 2023. július 6-án tartották.

Idén márciusban, még úgy tűnt, a szakemberek július végére készülnek el az útfelújítással, végül azonban egy hónappal korábban, már június 29-én sikerült lezárniuk a projektet.
— Egyes feladatok ütemezését az erőforrások növelése és az egyidejűleg végezhető munkafolyamatok alapján újraterveztük, így a hatékony munkaszervezésnek, és a kedvező időjárásnak köszönhetően hamarabb be tudtuk befejezni útfelújítást — mondta Vidó Zoltán.
A HE-DO főépítésvezetője jelezte, a teljes kivitelezés a forgalom fenntartása mellett, részleges tereléssel zajlott.
— Az ideiglenes forgalomtechnika kiépítése után lenyestük a kétoldali padkát, a szükséges helyeken kitermeltük a hordalékot a földárkokból, megtisztítottunk 44 méter átereszt és 10 méter hosszúságban új csőáteresz épült. Az útpálya területén pályaszerkezet cserét végeztünk 155 köbméter mennyiségben, kiemelt és süllyesztett szegély épült 322 méter hosszúságban. Az előkészítő munkálatokat követően 1320 tonna kiegyenlítő és 1300 tonna kopóréteget építettünk be. A befejező munkálatok keretében 800 tonna padkaanyagot terítettünk el és 32 jelzőtáblát helyeztünk ki, valamint felfestettük a burkolati jeleket — ismertette az elvégzett feladatokat Vidó Zoltán.
A projekt részét képezte továbbá az Ostoros-patak hídjának megújítása is: a HE-DO átépítette a hídszegélyeket és a pályalemezt, új szigetelést és sóvédelmi bevonatot hordott fel, valamint új hídkorlátokat épített. Emellett a szakemberek megtisztították a patakmedret és a szükséges helyeken javították a mederburkolatot is.
— A kivitelezésnek köszönhetően megszűntek a kátyúk és a nyomvályúk, így jelentősen biztonságosabbá és kényelmesebbé vált az utazás a felújított útszakaszon — jegyezte meg a főépítésvezető.
A beruházás ünnepélyes átadásán 2023. július 6-án a résztvevőket Dr. Pajtók Gábor országgyűlési képviselő köszöntötte, majd beszédet mondott Böjt László, Ostoros település polgármestere, Demkó Gábor, Novaj település polgármestere, illetve Sivák László, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Heves vármegyei fejlesztési és felújítási osztályvezetője.