Becskén és Magyarnándoron újította fel az utat a HE-DO Kft.
Két Nógrád megyei községben újult meg az aszfaltburkolat idén nyáron a HE-DO Kft. munkájának köszönhetően. Becskén és Magyarnándoron immár biztonságos, kényelmes és korszerű útburkolaton közlekedhetnek az utazók.
A 2118-as jelű, Romhány‒Magyarnándor összekötő út 8+500 és 9+685-ös kilométerszelvényei között Magyarnándornál és a 2138-as jelű Becske‒Bercel összekötő út 0+000 és 1+500-as kilométerszelvényei között Becskénél újította fel az utat az elmúlt hónapokban a HE-DO Kft.
A kivitelezési eljárást mindkét útszakaszra a Magyar Közút Nonprofit Zrt. írta ki, melynek nyertese a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. alkotta konzorcium lett.

A munkavégzés Magyarnándoron május 17-én, Becskén június 11-én kezdődött el. A HE-DO Kft. szakembereinek az említett kilométerszelvények között a közút burkolatának és csapadékvíz-elvezetésének felújítása volt a feladata, mivel a meglévő makadámburkolattal rendelkező útszakaszok az elmúlt időszakban mindenhol elöregedtek.

„A munkálatok a két útszakaszon a terv szerinti pályaszerkezet-cserékkel és a csapadékvíz-elvezető rendszer felújításával kezdődtek, aminek köszönhetően megtörtént a meglévő padkák lenyesése és az árkok tisztítása. Ezt követően került sor az aszfaltburkolat felújítására, majd a fogalomtechnikai elemek megépítésére” – mondta Bíró Gábor, a HE-DO Kft. abasári központi telephelyének építésvezetője.
A HE-DO Kft. az útfelújítással Magyarnándoron július végén, míg Becskén augusztus elején készült el, ahol a rendezett felszíni vízelvezetés mellett immár biztonságos, kényelmes és korszerű útburkolaton közlekedhetnek az utazók.