Befejeződött a balassagyarmati Ipari Park feltáró útjának felújítása

A HE-DO csoport szakemberei határidő előtt elkészültek a balassagyarmati Ipari Park feltáró útjának felújításával. A projekt részeként mintegy 3,5 hektárnyi ingatlan hiányzó közművesítése is megtörtént.

Illusztráció

A helyi önkormányzat által kiírt közbeszerzést az építőipari vállalat önállóan nyerte meg. A HE-DO idén januárban vette át a munkaterületet és az előző hónapban fejezte be a kivitelezést.

— A szerződés szerint augusztus 26-ig kellett volna befejeznünk a munkát, de több mint két héttel hamarabb, már augusztus 10-én átadtuk az utat. A sok csapadék miatt az időjárás nem volt kegyes hozzánk, emiatt felkészültünk az esetleges beázásokra, és ennek köszönhetően nem késtünk a projekt befejezésével — mondta Pintér Gábor, a HE-DO főépítésvezetője.
A munkálatokra elsősorban azért volt szükség, mert az út aszfaltburkolata elöregedett, tönkrement, illetve a jelentős forgalomhoz képest nem volt elég széles az érintett szakasz.

— A projekt elején lebontottuk a kerítést és egy kisebb épületet, majd előkészítettük a járdaépítéssel érintett területet. Ezután a gyalogosok védelme érdekében megépítettük a járdát, a csapadékcsatornát, a hiányzó víz- és elektromos hálózatot és kiszélesítettük a pályaszerkezetet — mondta Pintér Gábor, a HE-DO főépítésvezetője.

Később a szakemberek az út két oldalán süllyesztett szegényt alakítottak ki padkalefolyóval, végül pedig elkészítették a két réteg aszfaltot. Az építőipari vállalat számára külön kihívást jelentett, hogy csak félpályás útzár mellett tudott dolgozni.

— Biztosítanunk kellett az összes közeli ipari létesítmény folyamatos forgalmát, beleértve az ott dolgozókat szállító buszok zavartalan közlekedését. Amikor a bejárat előtt terítettük le a kopóréteget, egyeztettünk az ipari park beszállítóival, hogy későbbre ütemezzék az érkezést, hiszen szüksége volt néhány órára a felületnek a kihűléshez — idézte fel a főépítésvezető.