Befejezte a burkolatfelújítási munkálatokat Ecseg és Pásztó között a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft.
Immár teljesen felújított úton haladhat a forgalom a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. munkájának köszönhetően Ecseg és Pásztó között. A 2126-os jelű út 1721 méter hosszú szakaszának ünnepélyes átadója augusztus 2-án volt.

Ünnepélyes szalagátvágással történt meg augusztus 2-án a 2126-os jelű Ecseg‒Pásztó összekötő út 1+890-es és a 3+611-es számú kilométerszelvények közötti szakaszának átadója. Az 1,721 kilométer hosszúságú Nógrád megyei útszakasz, amelyet már július közepe óta használhatnak az autósok, teljes szélességében újult meg a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. munkájának köszönhetően.
A burkolatfelújításra a Magyar Közút Nonprofit Zrt. írta ki a közbeszerzési eljárást, mivel az aszfalt felülete egyenetlenné vált, süllyedések, felgyűrődések, valamint kátyúk keletkeztek rajta. A meglévő padka elszennyeződött, az út két oldalán az árok több szakaszon feliszapolódott. Ecseg lakossága ezen az úton tud leghamarabb eljutni Pásztóra, ezért is volt szükség teljes felújítására.

A munkaterületet a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. alkotta konzorcium június 7-én vette át.
A szakemberek a teljes szakaszon hideg remix-technológiával stabilizálták az útalapot, a meglévő burkolatra tíz centiméter vastagságban építették be a kőanyagot finisherrel. Darálás és betömörítés után a teljes felületre két réteg aszfalt került, a kis sugarú ívekben pedig betonelemes rázópadka épült.
A műszaki átadás-átvétel után került sor az útszakasz ünnepélyes átadójára. Az elkészült útfelújítás könnyebbé teszi Ecseg és Pásztó lakóinak közlekedését a két település között.