Célegyenesbe ért a soroksári kavicsos földutak aszfaltozásával a HE-DO Kft.

Tavasszal vette át a munkaterületet Soroksár nyolc utcájában a HE-DO Kft., ahol a Derce köz, a Nádor Ödön utca, a Szitás köz, a Taling utca, a Hungária köz, a Kelep utca, az Orbánhegyi dűlő és a Zsilvölgy utca egyes szakaszain a kavicsos földutak felszámolása volt az építőipari vállalkozás feladata. A kivitelezési pályázatot a XXIII. kerületi önkormányzat írta ki, amit a HE-DO Kft. önállóan nyert el.

– Az elmúlt hónapokban az Orbánhegyi dűlő és a Zsilvölgy utca kivételével mindenhol befejeződött az útépítés, az aszfaltozott utcákat a lakosság már birtokba vette. Az Orbánhegyi dűlő zárt csapadék csatornája és az új pályaszerkezet aszfalt nélküli részének háromnegyed része szintén elkészült. A Zsilvölgy utca zárt csapadék csatornájának több mint felével végeztek a szakemberek, ezen a részen már az útépítés is zajlik. A kedvező időjárásnak és a rendelkezésre álló hatékony erőforrásoknak köszönhetően vélhetően augusztus második felében előteljesítés mellett megkezdhetjük a műszaki átadás-átvételi eljárást – mondta Timár Gellért, a HE-DO Kft. projektvezetője.

A nyolc utca összesen közel 2 kilométer hosszan kap komplett új pályaszerkezetet, a HE-DO Kft. alvállalkozók bevonásával oldotta meg a szegélyépítést és a felszíni csapadékvíz elvezetést, az utak mellett gyalogjárdák épültek. A munkálatok végén az utak mellé fákat ültetnek.

A beruházás közel 821 millió forintból valósul meg.