Családbarát sétány és biztonságosabb közlekedés – jelentősen átalakul a budapesti Józsefváros egyik szakasza a HE-DO kivitelezésében
A 90-es évek közepéig a Kőris utca 18–22. szám alatti ingatlanok a Budapesti Szeszipari Vállalathoz tartoztak. 1997-ben jött létre az a megállapodás, amelyben az ingatlan három részre való felosztásáról döntöttek, így alakult ki a Szeszgyár utca folytatásában a Visi Imre és a Kőris utca közötti átjárást biztosító, önkormányzati tulajdonban lévő Szeszgyár köz.
A területet évekig nem rendezték, de most, majdnem 30 évvel később a Józsefvárosi Önkormányzat megújítja a Szeszgyár közt és a teljes Szeszgyár utcát a HE-DO kivitelezésében.
Az utca Kőris utca felőli részén jelenleg kihasználatlan terület helyén a kivitelezéseket követően egy árnyékos zöld sétány jön létre, ahol trambulin, mászófal és padok várják majd a városlakókat. A Szeszgyár utca további szakaszán pedig új fasort telepítenek, valamint megújul az útpálya és a járda is.
A Józsefvárosi Önkormányzat megbízásából a RÉV8 2022 tavaszán két alkalommal is bevonta a közösséget az utca tervezési folyamatába, hogy elmondhassák, mit látnának szívesen a megújuló utcában, és hogy mit szeretnének a jövőbeli sétányon csinálni: pihenni, játszani vagy sportolni. 2022-ben tartottak egy ötletbörzét a Csobánc utcai iskola diákjaival, egyet a Kálvária téri gyereknapon, illetve egy közösségi tervezési alkalmat a Szeszgyár kertben. Itt játékos feladatokon keresztül lehetett kísérletezni azzal, hogy ki milyennek látná szívesen a Szeszgyár közt, és hogy mi fér el egy ekkora területen.
A beérkezett javaslatok alapján a környékbelinek egy gyalogos sétányt szerettek volna, amely természetközeli, és ahol meg lehet pihenni. Ugyanakkor az is felmerült, hogy legyenek színes, játékos elemek is, és szívesen töltsenek itt időt az emberek, legyen szó nyugdíjasokról vagy kisgyerekekről.
A Szeszgyár utca tervezése során az volt a fő szempont, hogy kényelmesebben lehessen sétálni az utcában, és árnyékosabb, zöldebb legyen. Ezért annyi fa telepítésére kerül sor, amennyit a föld alatt futó közművek megengednek, a Baross utca felőli szakaszon pedig a fasor útjában lévő vízvezetékek áthelyezésével erre a részre is lehet majd fákat telepíteni.
A jelenlegi, kétoldali parkolás csak az egyik oldalon marad meg, a páros oldalon egy fasor telepítése valósul meg évelőágyásokkal.
A terv főbb jellemzői:
- biztonságos közlekedés
- szélesebb járdák
- a csomópontok kiemelése a járda szintjére
- 36, szabadföldbe telepített fa
- megújuló burkolatok: térkő a járdákon, aszfalt az úttesten
- új utcabútorok
- megújuló közvilágítás.
SZESZGYÁR KÖZ, AZ ÚJ GYALOGOSSÉTÁNY
A terv elkészítése során figyelt rá a tervező, hogy legyen hol pihenni, de a játékra is legyen hely. Aki pedig csak áthaladni szeretne az új sétányon, az is kényelmesen végig tudjon sétálni a szélén. A tervezés során azzal is számolni kellett, hogy biztosítsuk a behajtást az itt működő vállalkozás számára. Ehhez a Kőris utca felőli oldalon egy rámpa készül.
- játékos elemek: trambulin, mászófal, kosárhinta
- árnyékos ülőhelyek
- 20, szabadföldbe telepített fa
- találkozóhely firkafallal és ülőhelyekkel
- természetes anyagokból készült játszótér
- átlátható, természetközeli kialakítás
A beérkezett lakossági vélemények alapján a tervek véglegesítése lezárult, a szükséges hatósági és közműszolgáltatói engedélyek rendelkezésre állnak. A munkálatok 2024 szeptember végén indulnak meg, és a tervek szerint 2025 márciusában zárulnak.
Forrás: Rév8 Zrt. és Józsefvárosi Önkormányzat