Csúcsra futottak cégünk munkatársai Kékestetőn

Közel 2400 sportember vágott neki június 1-jén a 22. Kékes Csúcsfutásnak, hogy Mátrafüredről a Kékes legtetejéig fusson. A 11,6 kilométeres távon 671 méter volt a szintkülönbség. Vállalatunk immár másodjára indított saját csapatot az embert próbáló versenyen. Cégünk ötös fogata remekül vette az akadályt, alig több mint egy és háromnegyed óra alatt mindannyian célba értek. Csapatunk tagjai közül a cégünk salgótarjáni telephelyén nehézgépkezelőként dolgozó Zsíros István volt a legfürgébb, aki 1 óra 10 perc alatt teljesítette a távot. 

– Másodjára vettem részt a Kékes Csúcsfutáson a HE-DO Kft. csapatának tagjaként. Tavaly elég jó időt futottam, 1 óra 7 perc alatt értem fel Mátrafüredről Kékestetőre. Idén 1 óra 5 perc lett volna a cél, de csak 1 óra 10 perc alatt sikerült teljesítenem a távot. A futóverseny napja előtt egy labdarúgó-tornán vettem részt a cég csapatának tagjaként, ahol kaptam egy rúgást a combomra. Szerencsére a sérülést nem éreztem a futás alatt, így nem írom ennek számlájára a picit gyengébb időmet. Inkább az idő volt most egy kicsit rosszabb. Amíg 2018-ban kellemesen hűvöskés, a futáshoz nagyon ideális időben teljesíthettük a távot, most igencsak melegünk volt – mondta néhány perccel a 22. Kékes Csúcsfutás 11,6 kilométeres távjának teljesítése után Zsíros István.

Vállalatunk salgótarjáni telephelyének 39 éves nehézgépkezelője cégünk legeredményesebb tagja volt: a 671 méteres szintkülönbséggel megspékelt távot a mezőny első felében teljesítette.

Az egészséges életmód elkötelezett híveként ismert cégcsoportunk immár másodjára indított saját csapatot a komoly tradíciókkal rendelkező Kékes Csúcsfutáson. Zsíros István mellett Magyari Dóra, Wiszler-Magyari Anna, Szanyi Tamás és Sipos Csaba képviselte vállalatunkat.

– Tavaly a Franciaországban rendezett 25 kilométeres Spartan Race Európa-bajnokságra melegítettem be a Kékes Csúcsfutással. Idén még 12 versenyen szeretnék részt venni – magyarázta a rendszeresen 2014 óta futó Zsíros István.

Szanyi Tamás márciusban 25 óra 52 perc alatt teljesítette a 196 kilométeres Balaton Szupermaratont. Vállalatunk veresegyházi telephelyének munkahelyi mérnöke a csúcsfutáson 1 óra 25 perc alatt ért célba.

– Nem meglepő, hogy nem voltam az elsők között. Ha a legjobbak között szeretne lenni az ember, akkor mindig az adott verseny sajátosságai szerint kell készülnie. Én most a heti normál edzéseimen kívül nem csináltam egyéni programot. Idén még a Budapest Maratonon szeretnék részt venni – mondta a 41 esztendős Szanyi Tamás.

Csapatunk legidősebb tagja a 22. Kékes Csúcsfutás másnapján a 48. születésnapját ünneplő Sipos Csaba volt. – Ez a harmadik csúcsfutásom, ami nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Ebben az évben sajnos nem tudtam olyan jól felkészülni, mint 2017-ben és 2018-ban, amikor mindkétszer 1 óra 15 perc alatt futottam le a távot. Ettől függetlenül az idei 1 óra 28 perces teljesítményemre is büszke vagyok, hiszen 1 óra 30 perc alatti időt lőttem be magamnak – mondta abasári telephelyünk egyik sofőrje. A verseny másnapján így boldogan ünnepelte meg jó eredményét és születésnapját szerettei körében egy jól sikerült bográcsos pörkölt kíséretében.

A 26 esztendős Magyari Dóra 18 és fél évig versenyszerűen karatézott. Miután ezt 2016 végén abbahagyta, a futásban találta meg a számára szükséges energia-levezető tevékenységet. Tavaly 1 óra 33 perc alatt futott fel Kékestetőre, idén 1 óra 47 perc lett az eredménye.

– Amíg 2018-ban kétszer is lefutottam a távot a verseny előtt, idén a csúcsfutás előtti nagy esőzések miatt ezt nem tudtam megtenni. Ezért sokkal jobban elfáradtam, 4 kilométerrel a cél előtt komoly holtpontra jutottam. De egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy megállok és feladom a versenyt! Ráadásul most a nővérem is a cégünk csapatában indult, akivel egymást motiváltuk a felkészülési időszakban. Miatta is mindenáron be akartam érni a célba. Örülök, hogy idén is futhattam a vállalat színeiben, és már nagyon várom a 23. Kékes Csúcsfutást! Bár elég nehéz volt a futam, a gyönyörű táj, és a csúcs felé közeledve az egyre hűvösebb idő mindenért kárpótolt – mondta abasári telephelyünk labori adminisztrátora.

Wiszler-Magyari Anna azt mondta: jól érezte magát a futás alatt.

– Jogászként dolgozom, de jelenleg a 8 hónapos kislányommal vagyok otthon. Van egy 3 és fél éves fiam is. Kétgyermekes családanyaként is nagyon figyelek arra, hogy minél több időm maradjon a sportolásra. A Kékes Csúcsfutás erre remek lehetőség volt, amin ezelőtt még sosem indultam el. Régóta fontolgattam, hogy ki kellene próbálnom magam ezen a különleges versenyen. A végső lökést Dóri adta meg, aki tavaly szép eredménnyel teljesítette a távot. 1 óra 17 perc alatt futottam be. Örülök ennek az eredménynek, de reményeim szerint jövőre még ezen is tudok majd javítani – mondta a 29 éves Wiszler-Magyari Anna.

Gratulálunk a 22. Kékes Csúcsfutáson részt vevő kollégáinknak, további sok sikert kívánunk nekik a munkájukhoz, és a sportversenyeken való részvételhez is!