Elkészült a Sirok és Egerbakta közötti útszakasz harmadik ütemének felújításával a HE-DO Kft.

Befejezte a Gyöngyöst Egerrel összekötő 24-es út aszfaltozási munkálatait a HE-DO Kft. A Sirok és Egerbakta közötti 10 kilométeres szakasz harmadik ütemének átadásával egy hároméves útfelújítási program ért véget.

Három ütemben újult meg Heves megye egyik legfontosabb útvonala, a Gyöngyöst Egerrel összekötő 24-es út Sirok és Egerbakta közötti szakasza a HE-DO Kft. munkájának köszönhetően.

Először Sirok központjától Eger felé kapott új burkolatot egy 4,93 kilométeres szakasz még 2019-ben, majd 2020 decemberére a HE-DO Kft. a második ütemben befejezte a következő, 3,27 kilométer hosszú szakaszt. Az első két ütemhez hasonlóan a Magyar Közút Nonprofit Zrt. írta ki az utolsó 1,8 kilométeres szakasz felújítására is a közbeszerzési eljárást, amit a HE-DO Kft. nyert meg konzorciumban együttműködve a KM Építő Kft.-vel.

A munkaterület május elején történő átvétele után a szakemberek a padkanyesést követően azonnal elkezdték az utolsó szakasz profilmarását. A tönkrement burkolat cseréje után a kiegyenlítő aszfaltburkolat június elején készült el.

„A kiegyenlítő aszfaltburkolat építését követően a tervezett helyeken elkészítettük az előregyártott betonelemekkel burkolt padkát. A munka az aszfalt kopóréteg és a nemesített padka megépítésével folytatódott. A kivitelezési munka végső fázisaként a végleges forgalomtechnika kiépítését végezték el kollégáim. Megtörtént a burkolatjel festés, a KRESZ-, és iránytáblák kiépítése, valamint a burkolati prizmák elhelyezése” – számolt be a kivitelezési munkálatok végső folyamatáról Pintér Gábor, a HE-DO Kft. projektvezetője.

Fotók: Nemes Róbert