Elkészült az M3-as új csomópontja Mogyoródnál
Befejeződött az építtető NIF Zrt. által megvalósuló „Mogyoród és Fót megközelítését szolgáló új M3 autópálya csomópont, valamint a csomópont és a 2101. j. út közötti szakasz megvalósítása” elnevezésű projekt július 24-én. Az új autópálya-csomópont kivitelezője a HE-DO Kft., a Penta Általános Építőipari Kft., valamint a KM Építő Kft. alkotta konzorcium volt. Az alapkőletételt még 2017 októberében tartották.
Az új csomópont megépítését indokolta, hogy az M3-as régebbi lejáratát csak a Budapest felől és a Budapest felé közlekedők tudták használni, Fót és Mogyoród, valamint a Hungaroring irányából csak rossz minőségű utakon lehetett felhajtani.
A konzorcium tagjai ezt a problémát orvosolva az M3-as északi oldalán egy 1,55 kilométeres, új nyomvonalú kétszer egysávos utat építettek ki, amely a Mogyoródra Fótról bevezető Fóti úthoz (2101-es számú út) kapcsolta az autópályát. A kivitelezésben összesen 4 körforgalmi csomópont épült meg az M3-as autópálya déli és északi oldalán, az M3-as autópálya és a 2101 j. út közötti szakasz közepén, valamint a záró csomópontban.
A KM Építő Kft. 2018. december 18-án emelte be a híd tartóját az M3-as autópálya mogyoródi csomópontjánál, ami mérföldkő volt a projekt életében. A KM Építő Kft. 2019 tavaszára már elkészítette a híd pályalemezét, végeztek a kiegyenlítő lemezekhez szükséges földmunkákkal és elkészült a pályalemez szigetelést védő öntött aszfalt is. A híd két oldalán az útépítési munkák nyár elejére értek végső szakaszukhoz: a HE-DO Kft. a híd északi oldalán dolgozott. A csomóponthoz két felüljáró is épült, a 473 méter hosszú új zajvédő falnak köszönhetően pedig javul a környékbeliek életminősége. A beruházás segítségévela Hungaroring, Fót és Mogyoród elérhetősége is jelentősen könnyebbé vált.
Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter az ünnepélyes átadón elmondta,hogy az M3-as autópálya most átadott új csomópontja közel 5 milliárd forintból épült meg a Mogyoródot és Fótot a gyorsforgalmi hálózatba közvetlenül bekötő 1,55 kilométeres úttal együtt. A távlati térségi fejlesztési tervek szerint a csomópontból induló majdani összeköttetés a Hungaroringet délről, Kerepest északról elkerülve keresztezi a 3-as főutat, végül a kerepesi komplex pihenőhelynél éri el az M31-es autópályát. A miniszter hozzátette, hogy az új csomópontot használva már kényelmesebben juthatnak el a Hungaroringre a 2019-es Forma-1 Magyar Nagydíj résztvevői és nézői is.
Forrás: nif.hu