Elkezdődött a Bátonyterenye-Kisterenye új nyomvonalú elkerülő út megépítése

Az új elkerülő út és a település két része között megépülő összekötő út megvalósítására, illetve a 23. sz. főút felújítására a 23. sz. főút és 25. sz. főút fejlesztését célzó projekt részeként kerül sor, melynek befejezési határideje 2024 februárja.

2022. szeptember 22-én tartották meg az ünnepélyes alapkőletételi eseményét a 23. számú főút Bátonyterenye-Kisterenye új nyomvonalú elkerülő út megépítése tárgyú projektnek. A ceremónián Becsó Zsolt, Nógrád megye 1. számú választókerületének országgyűlési képviselője,

Nagy-Majdon József, Bátonyterenye polgármestere, Lehel Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Nógrád Megyei Igazgatóságának igazgatója és Juhász Zoltán, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese mondott ünnepi beszédet.

A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából útjára indított projekt a 23. sz. főút és 25. sz. főút fejlesztését foglalja magában. A megvalósítás első szakaszában a 23. számú főút Bátonyterenye-Kisterenye új nyomvonalú elkerülő út megépítésére és a kapcsolódó fejlesztések kivitelezésére kerül sor. A Colas Út Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság és HE-DO Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság alkotta konzorcium a szerződés áprilisi hatálybalépését követően, májusban kezdte el kialakítani a munkaterületet, ahol a szükséges kiegészítő tervek és engedélyek beszerzését követően indultak el a munkálatok. Mint arról Reichardt Jenő, a HE-DO Építő Zrt. salgótarjáni főépítésvezetője beszámolt, első lépésként a geodéziai hálózat kialakítása, kitűzési munkák majd szükséges régészeti kutatásokat követő régészeti gödrök helyreállítására került sor. Megtörténtek a tűzszerészeti vizsgálatok és a humuszleszedési munkálatok, jelenleg zajlanak a töltésépítési földmunkák, és hamarosan elkezdődik a területen található műtárgyak cölöpalapozása, illetve a közműkiváltási munkák.

A projekt keretében egy 2×1 sávos elkerülő út épül meg 2,30 km hosszúságban, biztosítva a szintén teljes rekonstrukcióra kerülő 23-as út belterületi elkerülését, valamint megvalósulhat a település két  részét, Kistenyerét és Nagybátonyt összekötő Észak-Déli irányú összekötő 2,19 km hosszú út is. A beruházás részét képezi a kapcsolódó körforgalmi csomópontok, parkolósávok és buszöblök kiépítése, illetve a területen található vasúti átjárók, hidak és kerékpárutak felújítása. Sor kerül majd a közvilágítási, növénytelepítési feladatok, vízépítési, környezetvédelmi és forgalomtechnikai feladatok kivitelezésére is.