Elkezdte a jászberényi buszpályaudvar és környékének felújítását a HE-DO Kft.
Nyár közepe óta dolgozik a HE-DO Kft. a jászberényi buszpályaudvar felújításán. A „város kapujának” új köntösbe öltöztetéséről már április 16-án megszületett a vállalkozási szerződés Dr. Szabó Tamás jászberényi polgármester és Sipos Zsolt, a HE-DO Kft. ügyvezetője között. A buszpályaudvar az 1950-es évek körül épült fel, központi épülete nemrég került felújításra. A buszvárók, a parkolók, a forgalmi terek és az állomás környéke azonban igencsak viharvert állapotban volt.
„A buszpályaudvaron naponta több ezer ember fordul meg. Nem mindegy, hogy mi az első benyomása Jászberényről a hozzánk érkezőknek. Ráadásul a helyközi buszok is itt állnak meg, így a jászberényi emberek számára sem közömbös, hogyan néz ki a környezete. A HE-DO Kft.-vel korábban még nem dolgoztunk együtt, de a munkára benyújtott pályázatuk kiváló volt, így a felújításra előírt 16 hónapban is profi munkát várok tőlük” – mondta még a szerződés aláírása után Dr. Szabó Tamás.
A megkötött vállalkozási szerződés a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály jóváhagyása után lépett hatályba, a munkaterület átadása május 9-én történt.
„A szakemberek azóta nekiláttak a 650 méter hosszú csapadékcsatorna építésének, a 200 méteres ivóvíz vezeték-, a 100 méter hosszú hírközlő kábel-, valamint az 1 kilowattos légvezeték kiváltásának és földbe helyezésének. Felbontották az útalapot és a szegélyeket, majd elkezdték újjáépítésüket. A forgalom zavartalanságát az építkezés környékén a Rákóczi út – Thököly út csomópontjában kialakított ideiglenes jelzőlámpás rendszer biztosítja” – tájékoztatott Balázs Attila, a HE-DO Kft. abasári központi telephelyének főépítésvezetője.
A munkálatok végére többek között 2900 méter szegélyt és 165 méter támfalat kell megépíteni. Elkészül 1475 köbméter Ckt-, és 260 köbméter zúzottkő útalap. A szakemberek a felújítás alatt 1680 tonna aszfaltot használnak fel. A buszpályaudvar közelében térköves sétány épül, az utazni készülőket új utastájékoztató és kamerarendszer fogadja majd. A HE-DO Kft. a környezetvédelem jegyében 10 lombos fát és 1150 cserjét is elültet.
A jászberényi autóbusz-pályaudvar és környéke nettó 558 millió 888 ezer 888 forintból újul meg, amit Jászberény városa az önerőn kívül a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) segítségével finanszíroz.
A munkálatok várható befejezési ideje 2020 szeptembere.