Felújította az egerfarmosi bekötőutat Szihalomnál a HE-DO Kft.

Teljesen felújított úton haladhat a forgalom a HE-DO Kft. munkájának köszönhetően Szihalomnál. A 33102-es jelű Egerfarmos bekötőút 0+000 és 3+060 kilométerszelvények közötti szakaszának burkolatfelújítására a Magyar Közút Nonprofit Zrt. írta ki a közbeszerzési eljárást, amit a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. alkotta konzorcium nyert el. A 3060 méter hosszú szakaszon a burkolat megerősítése mellett a szakemberek buszöblöket-, peronokat-, és hidat újítottak fel.

A HE-DO Kft. a munkaterület átadás-átvétele után 2020. május 11-én kezdte el a kivitelezést.

A felújítás Szihalom belterületét és egy külterületi szakaszt érintett. Feladatunk a kétszer egy forgalmi sávos aszfaltburkolat megerősítése volt a meglévő szélességében a kijelölt helyeken burkolatcserével és két réteg aszfalt beépítésével, valamint teherbíró padkákat építettünk a szükséges ívekben. Az érintett útcsatlakozások, buszmegállók, peronok, valamint a hozzájuk kapcsolódó járdák átépítését-, illetve a közmű-fedlapok szintre emelését szintén elvégeztük. A munkához tartozott az M3-as autópálya felett átvezető 6195-ös törzsszámú híd felújítása is, amin alvállalkozó bevonásával végeztük el a hídszegélyek korrózióvédelmi bevonatának az erősítését és az aszfalt kopóréteg cseréjét. A munkálatokat augusztus 20-ig befejezzük, a műszaki átadás-átvételi eljárás augusztus 26-án zárul le” – mondta Pintér Gábor, a HE-DO Kft. projektvezetője.

 A felújításának köszönhetően könnyebbé válik Egerfarmos lakóinak közlekedése, valamint a község megközelíthetősége.

A beruházás összköltsége nettó 245 millió 083 ezer 902 forint volt.