Kilencven perc alatt hódították meg a Kékest: Gratulálunk a HE-DO Kft. csúcsfutóinak!
Több mint kétezer sportember vágott neki szombat délelőtt a 21. Kékes Csúcsfutásnak, hogy Mátrafüredről a Kékes legtetejéig fusson. Az embert próbáló 11,6 kilométeres távon 671 méter volt a szintkülönbség. A HE-DO Kft. először indított saját csapatot ezen a versenyen. Cégünk hatosfogata remekül vette az akadályt, alig több mint másfél óra alatt mindannyian célba értek. A Spartan Race Európa bajnokságra készülő Zsíros István 1 óra 7 perc alatt teljesítette a távot.
„Azt hittem, hogy sokkal jobban megizzadok majd. Kicsit bátortalanul kezdtem, mert még a start előtt többen mondták, hogy keményen kell tartalékolni az erőt a verseny végére a szintemelkedés miatt. Hát ez olyan jól sikerült, hogy az utolsó pár száz métert a célig már sprintelve tettem meg, hogy érezzek is valami fáradtságot az izmaimban. Úgy számolom, hogy tartalékolás nélkül négy perccel hamarabb is beérhettem volna a célba” – mondta néhány perccel a 21. Kékes Csúcsfutás 11,6 kilométeres távjának teljesítése után teljesen kisimult Zsíros István.

Zsíros István
Cégünk salgótarjáni telephelyének 38 éves nehézgépkezelője a versenyen hat fős csapatot indító HE-DO Kft. legeredményesebb tagja volt: a 671 méteres szintkülönbséggel megspékelt távot a mezőny első felében 1 óra 7 perc alatt teljesítette.
A teljes mezőny előtt rajtoltak az örökifjú 70-80 évesek, akik koruk ellenére üde színfoltjai voltak a Kékes Csúcsfutás mezőnyének. Őket egy szintén korai rajttal a SUHANJ! Alapítvány népes csapata követte, akik mozgássérült mentoráltjaikat segítették fel sikerrel a csúcsra.
A HE-DO Kft., mint az egészséges életmód elkötelezett híve, 2018-ban először nevezett saját csapatot a már komoly tradíciókkal rendelkező Kékes Csúcsfutásra. Zsíros István mellett Magyari Dóra, Vargáné Buzás Szilvia, Szanyi Tamás, Sipos Csaba és Varga Zoltán képviselte sikerrel vállalatunkat.
„Egy nagyobb felkészülés egyik állomásaként fogtam fel a Kékes Csúcsfutást, ezért is jelentkeztem a HE-DO csapatba. A Franciaországban júliusban rendezett Spartan Race Európa bajnokságra készülök, ahova már korábban sikerrel kvalifikáltam magam korosztályomban. Ott legalább 24 kilométert kell majd teljesíteni, de egy csomó meglepetés akadály is tarkítja majd a versenyt, amit a résztvevőknek előtte soha nem árulnak el. 2014 óta futok, életem csúcspontja lesz az EB, amire remek ráhangolódás volt a Kékes Csúcsfutás” – magyarázta István.

Varga Zoltán
„A kollégáim kérdezték, hogy szeretnék-e a HE-DO csapatában futni. Kis türelmet kértem tőlük a válaszomig, de legközelebb már azzal hívtak fel, hogy beneveztek. Onnantól már nem volt visszaút, és a nevezéssel együtt megjött a motiváció is. Egy hónapon keresztül átlagosan hetente három futóedzéssel készültem a versenyre” – mondta Varga Zoltán.
Cégünk abasári központi telephelyének lakatos mestere tavaly önállóan nevezett a Kékes Csúcsfutásra, így már nem volt ismeretlen előtte a pálya. 2017-ben 1 óra 25 perc, 2018-ban 1 óra 24 perc alatt ért fel a csúcsra. „Jövőre újabb percet szeretnék javítani. Csak kétszer álltam meg menet közben, úgy érzem, hogy nagyon jól sikerült a futásom” – mondta büszkén a célba érkezés után. Zoltán fiatalkorában versenyszerűen triatlonozott, a tervei között szerepel, hogy a közeljövőben megmérettesse magát egy senior-triatlon versenyen.

Sipos Csaba
Csapatunk legidősebb tagja a 21. Kékes Csúcsfutás napján éppen 47. születésnapját ünneplő Sipos Csaba volt. „2017-ben is indultam a Kékes Csúcsfutáson, szerencseként fogtam fel, hogy 2018-ban pont a szülinapomra esett a verseny” – mondta cégünk abasári telephelyének egyik sofőrje. 1 óra 10 perc alatt futotta le a távot, komolyabban két éve foglalkozik a futással. 2017-es idejéhez képest 4 percet javított, így a verseny után boldogan sprintelt haza szeretteihez, akikkel ezután közösen ünnepelték meg jó eredményét és születésnapját.
„18 és fél évig versenyszerűen karatéztam. Miután ezt 2016 végén abbahagytam, kellett valami energialevezető tevékenység, ami a futás lett. Mikor jött a HE-DO-tól az e-mail, hogy szeretnének csapatot indítani a Kékes Csúcsfutásra, nem gondolkodtam sokat, azonnal neveztem” – mondta Magyari Dóra.

Magyari Dóra
Abasári telephelyünk 25 esztendős labori adminisztrátora csapatunk legfiatalabb tagja volt. „Még nem indultam korábban ezen a versenyen. Először térképen néztem meg a távot, majd a biztonság kedvéért a verseny előtt kétszer is lefutottam, hogy egyáltalán tudom-e teljesíteni. Elégedett vagyok az 1 óra 33 percemmel, most lett a legjobb az időeredményem. Többször volt holtpontom, de fel sem merült bennem, hogy feladjam” – mondta mosolyogva Dóra.
„Már háromszor teljesítettem a maratont, és részt vettem egy 100 kilométeres ultraversenyen is a Tátrában 2017-ben. A Kékes Csúcsfutáson is már vagy ötödször indultam. A legemlékezetesebb maratoni futásom az ausztráliai Adelaideben volt, ahol egy jó barátom lakik. Jó látni, hogy az elmúlt években egyre több embert érdekel a futás, több ezren mozdulnak meg egy nagyobb rendezvény miatt. A céges futócsapat összejövetelének külön örülök, remélem jövőre még többen leszünk. Jó érzés, hogy a HE-DO Kft. támogatja dolgozói egészséges életmódját, hiszen a munkahelyen is sokkal jobban érzi magát az ember, ha rendszeresen mozog” – vélekedett Szanyi Tamás, veresegyházi telephelyünk munkahelyi mérnöke.

Szanyi Tamás
Abasári telephelyünk raktárosa, Varga Zoltán helyett felesége, Vargáné Buzás Szilvia futott csapatunk színeiben a Kékes Csúcsfutáson. „Jobban szeretek futni a férjemnél. 2017-ben is lefutottam már ezt a versenyt, most is mindenképpen elindultam volna rajta. Aranyos volt, hogy átengedte nekem a lehetőséget, és a HE-DO csapat tagja lehettem. Nekem az életem részévé vált ez a sport, szinte minden héten felfutok Mátraházáig vagy a Kékestetőig Abasárról” – mondta Vargáné Buzás Szilvia, aki 1 óra 28 perc alatt hódította meg a Kékest.

Vargáné Buzás Szilvia
A 21. Kékes Csúcsfutásról hosszabb riportot, illetve a HE-DO csapat tagjaival bővebb interjút a HEllo-DOlgozók vállalati újság őszi számában olvashatnak majd!
A HE-DO Kft. évek óta szívén viseli a Kékestető és környékének fejlődését, emellett elkötelezett híve az egészséges életmódnak is.