Gyöngyöstarjánnál újít fel utat és hidat a HE-DO Kft.
A Heves megyei Gyöngyöstarjánnál újítja fel a 2406-os jelű utat a HE-DO Kft. és a KM. Építő Kft. alkotta konzorcium. A 3,07 kilométer hosszú szakaszon a szakemberek egy rossz állapotban lévő hidat is rendbe hoznak.

A 2406-os jelű út 16+610-es és 19+680-as számú kilométerszelvényei között újítja fel az utat a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. alkotta konzorcium. A szakemberek a 3,07 kilométeres szakaszon egy hidat is felújítanak, valamint ötven méter hosszan egy útcsatlakozásban is dolgoznak.
A felújítási munkálatokra a közbeszerzési eljárást a Magyar Közút Nonprofit Zrt. írta ki, a munkaterületet a nyertes kivitelezők június 22-én vették át.

„Az érintett útszakaszon kollégáim lokális pályaszerkezet-cserét hajtanak végre, a burkolat megerősítése két rétegben történik meg összesen nyolc centiméter aszfalttal. Szakembereink emellett padkát építenek, vízelvezető rendszert tisztítanak és építenek, felújítanak egy hidat, valamint szalagkorlátot cserélnek és bővítenek. Az ideiglenes forgalomkorlátozás kiépítése után az útpálya profilba marása, illetve a lokális pályaszerkezet cseréje már megtörtént. Megépült lokálisan az aszfaltkiegyenlítő réteg is, valamint megtörtént a hídpálya egyik oldali hídszegélyének és burkolatának elbontása is. Jelenleg a padkanyesés, a vízelvezető árkok tisztítása, a híd pályalemezének kiegyenlítése, illetve a szigetelés előkészítése, a hídszegély vasszerelése, valamint a szigetelésvédő öntött aszfalt kiépítése zajlik a híd egyik oldalán. Ezen munkálatokat a kötőréteg-aszfalt megépítése követi a teljes szakaszon összesen négy centiméter vastagságban. A híd másik oldalának hasonló megújítása és kijavítása után a kopóréteg-aszfalt megépítésével folytatjuk a kivitelezést a teljes szakaszon szintén négy centiméter vastagságban. A munkálatok végén padkaterítést végzünk, majd két rétegben szemcsés anyagból burkolt padkát építünk 54 négyzetméter felületen, kicseréljük a földútcsatlakozások alatti átereszeket, megépítjük a sárrázó burkolatot és az 590 méter hosszú szalagkorlátot, felfestjük a végleges útburkolati jeleket, majd kihelyezzük az új jelzőtáblákat” – számolt be az útfelújítás lépéseiről Timár Gellért, a HE-DO Kft. projektvezetője.
A beruházás a tervek szerint idén szeptemberben készül el.
Fotók: Czímer Tamás (kekesonline.hu)