HE-DO Családi Nap 2018
Idén is megrendeztük a már hagyománynak számító családi napunkat, melynek a Mátra-sástói Oxygen Adrenalin Park adott otthont. Az időjárásra szerencsére nem lehetett panasz, a dolgozók és családtagjaik egész nap ragyogó napsütést élvezhettek, így semmi nem állt a kalandok útjába.
A napot Dobróka Tamás tulajdonos és Sipos Zsolt ügyvezető igazgató egy-egy rövid köszöntővel indították.
„Büszkeséggel tölt el, hogy a HE-DO Kft. nagy családja évről-évre növekszik. Mára a HE-DO Kft. túlnőtt a kis családi vállalkozáson, jelenlegi alkalmazottainak száma több mint 200 fő, akiknek családtagjaival együtt már félezren tartoznak közvetve vagy közvetlenül a HE-DO Kft. zászlaja alá.”- mondta Dobróka Tamás, aki ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a bővülés ellenére igyekeznek megtartani az összetartó közösséget, mely az évek során kialakult. „Ám a családias légkört mindig igyekeztünk megőrizni: a HE-DO csapata talán ezért is másabb a többi hasonló vállalkozásnál. Ezt a bensőséges légkört abból a közösségi szellemből, gondoskodásból is érezzük, hogy ha a vállalatnál valakinek névnapja vagy születésnapja van, a mai napig több tucatnyian összejövünk ünnepelni őt. Hiszen tudjuk, hogy akikkel a hétköznapokon a munkahelyünkön több időt töltünk el, mint otthon szeretteink körében, óhatatlanul egy kicsit a családunk részévé válnak. És ezt az összetartó erőt bizonyítja az immár hagyománnyá vált családi nap is.” – mondta Dobróka Tamás.
Sipos Zsolt a HE-DO háza táján történt legfrissebb hírekről tájékoztatta dolgozókat és köszönte meg egész éves, kitartó munkájukat.
„A ti munkátoknak is köszönhető, hogy cégünk egyik legnagyobb vállalkozását, a 21-es út teljes négysávosítását jövő tavaszra befejezzük, hogy új telephelyet nyitottunk Encsen, amivel újabb munkahelyeket tudtunk teremteni a térségben élő embereknek, hogy a régióban számos kisebb-nagyobb útszakasz felújítását tudtuk elvégezni, és immár névadó szponzorként oda tudtunk állni Gyöngyös legnépszerűbb sportcsapata, a HE-DO B.Braun Gyöngyös férfi kézilabdacsapata és annak széles utánpótlás bázisa mögé.”
Ezek után mindenki elindult, hogy felfedezze az óriási kalandparkot és a rengeteg játéklehetőséget. A legnépszerűbb a gyerekek körében ismét a dodzsem volt, de a bobozást is sokan kipróbálták. A kalózhajó igazi tengeri csatákba vezette a bátor katonákat, az oxygen express-szel pedig az egész kalandparkot bebarangolhatták a nagy utazók. Az egészen aprók pedig a játszóházban és a légvárban mulathatták az időt. De nem csak a kisebbek találtak izgalmas programokat. A felnőttek és a bátor gyerekek nagy kedvence volt például a 360 fokos átfordulós hinta és a függőhíd. Akiket pedig mindezek nem hoztak lázba azoknak lehetőségünk volt fotózkodni a HE-DO fal előtt Cseh László, olimpiai bajnok úszóval.
A programok fénypontja kétség kívül a tombola volt, melyen Dobróka Tamás és Sipos Zsolt húzták ki a legszerencsésebbek számait, akik egy egyedi HE-DO ajándékcsomaggal távozhattak.
A rendezvény háziasszonya ismét Szekeres Nóra volt, aki mondhatni, már a HE-DO család tagja. „Én már a tavalyi HE-DO családi napon is ott voltam, sőt már két partnerrendezvényükön és az Advent a Kékesen rendezvényen is részt vettem. Azt látom, hogy ez egy szuper, családias csapat, a dolgozók is nagyon összetartók. Jó látni, hogy idén még többen eljöttek, mint tavaly, remélem, a következő években ez csak nőni fog.” – mondta Nóra, aki azt is elárulta, hogy a játékok közül legszívesebben a bobpályát próbálná ki.
Köszönjük Nektek, hogy kilátogattatok a családi napra, reméljük, jövőre is találkozunk!