I. HE-DO CSALÁDI NAP

Hungaroring,

Társaságunk a közelgő 25. születésnapját ünneplendő események, nyitó rendezvényeként vidám családi programokkal várta a Hungaroringen a HE-DO Kft. alkalmazottait és családtagjait 2016.10.16-án. E jeles alkalmon képviseltette magát az összes telephely, így az abasári, a budapesti, a hejőpapi, a salgótarjáni és a veresegyházi is.

A „I. Családi Napon” mintegy háromszázhetvenen gyűltek össze a versenypálya erre a célra elkülönített területén. A rendezvény célja volt, hogy a társaság alkalmazottai és család tagjai együtt ünnepeljék meg a 25. éves fennállást.

A felnőttek számára megrendeztük a I. HE-DO Go-kart házibajnokságot, illetve részt vehettek különböző Off-road vezetéstechnikai tréningeken, és speciálisan kialakított járművek vezetésével ismerkedhettek meg.

A fiatalabb korosztályt kézműves foglalkoztatók, WTCC autós szimulátorok várták. Illetve a legnagyobb élményt a kialakított segway pálya és azon megtett körök jelentették. A vállalati programok mellett a Hungaroringen megtartott HE-DO – Hankook Kupa versenyei és a kiállított sok-sok versenyautó a kevésbé bátrakat szórakoztatták.

Az esemény csúcspontjaként pedig 30 kollegánk a pályaversenyzőkkel tehet meg élményautózást a Hungaroring aszfaltján.

Megköszönve a szervezők munkáját, reméljük jövőre is találkozunk a következő családi napon.