Ifjú biatlonosok versenyét támogatta a HE-DO Kft.
Mátra Kupa – Nemzetközi Meghívásos Nyári Légpuskás Biatlon Országos Bajnokságot szervezett a HONVÉD-ZALKA SE egyesület szeptember végén Galyatetőn. A rendezvény egyik támogatója a HE-DO Kft. volt.
A 60 éves múlttal rendelkező HONVÉD-ZALKA SE-nek az elmúlt 10 évben a sportág hazai kilátástalanná vált helyzete miatt számos kihívással kellett szembe nézni. Emiatt lecsökkentek lehetőségeik arra, hogy versenyzőik lépést tudjanak tartani a sportág felgyorsult világával.
Az egyesület tavaly választott elnöksége azonban elkötelezett, hogy az utánpótlás nevelést új alapokra helyezze. Ennek első motivációs célú lépcsőjeként rendezték meg a Mátra Kupát – többek között a HE-DO Kft. segítségével.
A nemzetközi versenyt két korosztályban – 10-11 évesek és 12-13 évesek – versenyző fiúknak és lányoknak hirdették meg, az egyéni és a sprint futamok 1-3. helyezettjeit is külön-külön díjazták. A nemzetközi versenyen összesen 24 darab díjat osztottak ki.
A szervezők bíznak benne, hogy a verseny jó lehetőség volt arra, hogy a nemzetközi mezőnyben utánpótlás korú sportolóik a megmérettetésen túl tapasztalatokat szerezzenek, és hosszútávú baráti kapocslatokat építsenek ki.