IV. HE-DO Családi Nap 2019: Az eső sem jelentett akadályt a kalandparkban!

A tavalyi évhez hasonlóan újra a Mátra-sástói Oxygen Adrenalin Park 16 hektáros területe adott otthont a IV. Családi Napunknak. Az időjárás ezúttal szeszélyes arcát mutatta, a napsütéses délelőttöt egy kis zápor követte ebédidőben. Az eső azonban nem jelentett plusz akadályt a kalandpályán, a rendezvényen részt vevők mind remekül szórakoztak.

A kalandokban bővelkedő IV. Családi Napot – a hagyomány jegyében – Dobróka Tamás tulajdonos és Sipos Zsolt ügyvezető egy-egy rövid köszöntője indította.

„Örömmel tölt el, hogy minden évben egyre többen vagyunk a HE-DO Családi Napon. Büszkék vagyunk az elmúlt 28 év sikereire, amihez a ti kitartásotok is kellett” – mondta Dobróka Tamás.

Sipos Zsolt ügyvezető a HE-DO Kft. minden dolgozójának köszönetet mondott egész éves munkájukért, valamint kitartást kívánt nekik a cég életében még számos fontos momentumot tartogató 2019-es esztendő hátralevő hónapjaira.

Az ünnepi köszöntők után nem volt más hátra, minthogy mindenki elinduljon felfedezni a kalandpark játékait.

Veresegyházi telephelyünk technológusa, Kontra Tamás feleségével és három gyermekével látogatott el Családi Napunkra.

„Idén kezdtem el dolgozni a HE-DO Kft.-nél. Az előző munkahelyemen soha nem tartottak családi napot. Nem volt kérdés, hogy jövünk. Csak a legkisebb fiunk, a 2 éves Mátyás maradt otthon a nagyszülőkkel, de jövőre már őt is hozzuk magunkkal. Budapesten élünk, a Mátrában már jártunk néhányszor kirándulni, de Sástón még nem voltunk. Nagyon szép a környék, a bringóhintóval az egész területet felfedeztük” – mondta Kontra Tamás.

Gyermekei, a 12 éves Katalin, a 11 esztendős Mária és a 8 éves Bertalan főleg a vízi gömböcöt élvezték: egy felfújt műanyag gömbben próbálhatták ki, hogy milyen érzés a „vízen járni”. Büszkén mondták, hogy egyáltalán nem lettek vizesek a mutatvány alatt. Később a HE-DO fotófal előtt készíttettek magukról egy közös képet a családi fotóalbumba, de nem maradhatott ki a hajtány és a dodzsemezés sem.

Családi Napunk vendége volt Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó, Csipes Tamara olimpiai bajnok kajakos, Gercsák Szabina U23-as Európa-bajnok cselgáncsozó és Sztankovics Anna ifjúsági olimpiai bronzérmes úszó. A sportolókkal a HE-DO fotófal előtt lehetett közös képet készíteni.

Az égiek kegyesek voltak a szórakozókhoz, hiszen a szürke felhőkből először éppen ebédidőben kezdtek el hullani az első esőcseppek, de mindez nem zavarta meg az étkezést, hiszen a füstölt csülökkel megbolondított babgulyást és a pitéket fedett sátor alatt fogyaszthatták el dolgozóink.

Az esőszünetet kihasználva tartottuk meg a nagy népszerűségnek örvendő tombolasorsolásunkat, ahol 10 darab HE-DO-s ajándékcsomag és egy strandfocilabda talált gazdára.

A jó hangulatú sorsolás után az idő ismét kiderült, így munkatársaink késő délutánig élvezhették a kalandpark izgalmas játékait.

Köszönjük Nektek, hogy kilátogattatok Családi Napunkra, reméljük, jövőre is találkozunk!