Jó ütemben halad a Bátonyterenyét tehermentesítő útvonal építése
Tavaly szeptemberben tartották a 23-as számú főút Bátonyterenye−Kisterenye új nyomvonalú elkerülő út alapkőletételi eseményét. A projektnek köszönhetően a főút átkelési szakasza mentesül a tranzit forgalomtól, és megvalósul Nagybátony és Kisterenye városrészek összekötése.

A projekt az Építési és Közlekedési Minisztérium (a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. jogutódjaként) beruházásában valósul meg, amelyben a HE-DO konzorciumi tagként vesz részt. A munkaterület átadására 2022 májusában került sor.
A kivitelezés részeként a szakemberek megépítik a 2×1 sávos elkerülő utat 2,3 kilométer hosszúságban, illetve a Kistenyerét és Nagybátonyt összekötő észak-déli irányú 2,19 kilométer hosszú utat is. Emellett a konzorcium a kapcsolódó körforgalmi csomópontokat, parkolósávokat és buszöblöket is kiépíti és felújítja az érintett területen található vasúti átjárókat, hidakat és kerékpárutakat. Elvégzik továbbá a közvilágítási, növénytelepítési, vízépítési, környezetvédelmi és forgalomtechnikai feladatokat is.
Reichardt Jenő, a HE-DO főépítésvezetőjének tájékoztatása szerint a vállalat a Bátonyterenye elkerülő út 0+000 és 0+850 kilométerszelvények közötti, a 2409. jelű összekötő út 2+150 és 3+567 kilométerszelvények között, valamint a 23-as számú főút 0+075 és 0+978 kilométerszelvények közötti szakaszán végzi a pályaszerkezeteket építését.

— Az elkerülő úton a földmunkák védőréteg szintjének megépítésével már végeztünk, ez 50 százalékos készültségnek felel meg. Az elkerülő úton lévő 6 db műtárgy közül a három darab egynyílású hidak készültsége 90 százalék fölötti. A másik három, háromnyílású nagyobb hidak szerkezeti gerendáit is beemeltük már, így az esetükben 60 százalék feletti készültséget értünk el — ismertette a projekt aktuális állását Reichardt Jenő.
Az infrastrukturális elemek kiváltása, védelembe helyezése teljes egészében lezajlott már.
— A vízépítési munkarészek előrehaladottsága is megfelelő, a vasúti építési munkák előkészítő fázisaival is elkészültünk. Az átkelési szakaszon a 0+075 és 0+978 kilométerszelvények között – a Zagyva-híd kivételével – a kötőréteg elkészült. A többi szakaszon várhatóan szeptemberre fejezzük be a munkát a kötőréteg szintjéig — tette hozzá a főépítésvezető.
A folytatásban – többek között – a műtárgyak felszerkezetének építése, a pályaszerkezeti rétegek építése, a vízépítési feladatok folytatása, a vasútépítési feladatok befejezése, a végleges forgalomtechnikai munkák előkészítése és a közvilágítási hálózat építése, majd véglegesítése következik.
A projekt eredményeképp a jelenlegi 23-as számú főút átkelési szakasza mentesül a tranzit forgalomtól, és megvalósul Bátonyterenyén belül Nagybátony és Kisterenye városrészek Észak-déli irányú összekötése.
A projekt várható befejezése 2024. február.