Kerékpárúttal köti össze Tépét Berettyóújfaluval a HE-DO Kft.
Az ünnepélyes alapkőletétel után a tervek szerint 2020 júniusára 8,3 kilométer hosszan épít új kerékpárutat a HE-DO Kft. a Hajdú-Bihar megyei Tépe és Berettyóújfalu között. A nettó 945 millió forintból megvalósuló beruházással elkészül a Debrecent Nagyváraddal összekötő bicikliút egy újabb jelentős hosszúságú még hiányzó szakasza.
A NIF Zrt. által kiírt közbeszerzési eljáráson nyertes kivitelező HE-DO Kft.-nek a már említett 8,3 kilométeren 2,5 méter széles kétszer egysávos kerékpárutat kell építenie a sávok közötti 0,25 méteres biztonsági sávval, süllyesztett szegélyekkel, illetve mindkét oldalon 0,5-0,5 méteres padkával.
A beruházás két szakaszra osztható és mindkettő az M4 gyorsforgalmi út I. szakaszának megvalósítása során már megépült kerékpárúthoz csatlakozik. Az egyik szakasz a tépei Rákóczi utca és az M4-es gyorsforgalmi út között épül 4,9 km hosszon, míg a másik 3,4 km-es szakasz az M4-es gyorsforgalmi út és a berettyóújfalui Tesco áruház között kerül kialakításra.
Az alapkőletétel alkalmából tartott sajtótájékoztatón Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a kerékpárút a napi munkába járás mellett a térség turisztikáját is fellendíti majd.
„A Debrecent Nagyváraddal összekötő bicikliút egy nagyobb úthálózat része lehet a jövőben. A megépülő EuroVelo14-es nagy nemzetközi kerékpárút nyomvonala az ausztriai Boden-tó környékétől halad majd végig Ausztrián, az Őrségnél lép be Magyarországra, érinti a Balatont és Budapestet, majd Hatvan és Eger érintésével éri el a Tisza-tavat, ahonnan a Hortobágyon át jut el Debrecenbe. Ezt az útvonalat már kijelölték Brüsszelben, és ha a jövőben folytatódik Románia felé, akkor Nagyváradig már egy elkészült bicikliutat tudunk felmutatni Európának” – jelentette ki Révész Máriusz.
A kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy jövőre Magyarországról indul útjára a Giro d’Italia, a világ egyik legrangosabb kerékpáros körversenye. Ennek apropóján is indult el hazánkban szeptember 9-én a Bringázz a munkába! kampány. A résztvevők között 10 darab kerékpárt sorsolnak ki, a legszerencsésebbek pedig a 2020-as Giro d’Italia magyarországi és olaszországi befutó szakaszaira nyernek VIP-meghívókat.
Az ünnepélyes sajtótájékoztató után a Tépe-Berettyóújfalu között megépülő kerékpárutat kivitelező HE-DO Kft. nevében Sipos Zsolt ügyvezető azt mondta, hogy ilyen hosszú egybefüggő bicikliutat a cég korábban még nem épített. A vállalat ezzel párhuzamosan Szentendre és Budapest között a jelenleg is üzemelő EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút magyarországi szakaszának egy 5,61 kilométer hosszú szakaszát is fejleszti.
„Magyarországon főleg vidéken erős a kerékpározás kultúrája. Arra buzdítok mindenkit – így a HE-DO Kft. dolgozóit is –, hogy vegyenek részt a Bringázz a munkába! kampányban. A cégen belül pedig azon gondolkodunk, hogy a szentendrei vagy berettyóújfalui kerékpárúton azok elkészülése után közösen biciklizünk majd végig munkatársaimmal” – mondta Sipos Zsolt.
A Tépe-Berettyóújfalu közötti kerékpárút munkaterület átadása már megtörtént, jelenleg a kiviteli tervek elkészítése, illetve az előkészítő munkák zajlanak.
A sajtótájékoztató végén Révész Máriusz kormánybiztos mellett Vitányi István József országgyűlési képviselő, Muraközi István berettyóújfalui polgármester, Balogh András tépei polgármester, Pántya József a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója és Sipos Zsolt HE-DO Kft. ügyvezetője tette le a beruházás alapkövét.