Együtt a közúton, a versenypályán és a célban

A HE-DO Kft számára rendkívül fontos a társadalmi szerepvállalás, és ezen belül is különösen a sport támogatása. Mivel a technikai sportokhoz általában elengedhetetlen egy kiváló minőségű útburkolattal ellátott pálya, így magától adódik a párhuzam, hogy támogatóként jelen legyünk a 21. század sportágaiban is. Az általunk szponzorált kiváló versenyzők, sportemberek mellett ezért is tartottuk fontosnak, hogy szűkebb hazánkban, Heves megye egyik legrangosabb sporteseménye, a Mátrai Hegyiverseny mögé is teljes mellszélességgel odaálljunk. Annál is inkább, mivel a parádsasvári verseny több mint százéves múltra tekint vissza és ezzel a magyar autósport egyik legtradicionálisabb rendezvénye is egyben.

Nagy lépés volt a tavalyi évben, hogy számunkra a világ legszebb versenypályáját megújíthattuk, és folytatódhatott a több mint három évtizedes hagyomány. Az idei esztendőben a sikeresen lebonyolított rendezvény szervezésében vállalt aktív részvétellel célunk, hogy a hagyomány még legalább ennyi ideig folytatódhasson, és akár már jövőre Európa legjobb versenyzőit is köszönthessük a csodálatos mátrai hegyi pályán.

A Mátrai Hegyi Verseny története

A 34. HE-DO Mátrai Hegyiversenyt az MNASZ HE-DO Autós Gyorsasági Országos Bajnokság és Hegyi Kupa III-IV. Futamait 2017. július 15-16-án rendezték Parádsasváron.

Minden autósport rajongót szeretettel vár a HE-DO Kft jövőre is a 35. HE-DO Mátrai Hegyiversenyen Parádsasváron!