Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napok a HE-DO Kft. támogatásával is
Idén ismét, immáron a 15. alkalommal kerül megrendezésre a Muzsikál az erdő rendezvénysorozat a Mátrai Művészeti Napok keretében. A június 30. és július 8. között kilenc napon keresztül, kilenc helyszínen élvezhetik a kilátogatók a gasztronómiai különlegességeket a sokszínű programokat és a koncerteket.
A HE-DO Kft. támogatása is segítette, hogy a Kékestetőre július 6-án ellátogathat a programsorozat, ahol helyi termékek valamint ételek bemutatójával, kézműves foglalkozással, erdei sétával és Palya Bea koncertjét élvezheti kicsi és nagy, minden kilátogató.
“Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat
A Muzsikál az erdő rendezvénysorozat két fontos céllal született meg. Egyrészt a természet, az erdő, a szabadban aktívan eltöltött idő jelentőségének széles körben való terjesztése. Másrészt a zene, a művészet fontossága, amivel segít a lelki sivárság és a szürke hétköznapok ellen való védekezésben. Tehát a két célkitűzés összegyúrása egy egyedülálló aktív szabadidő eltöltési alternatíva születését jelentette, amit a környéken lakókon kívül minden idelátogató gyerek, szülő, kiránduló önfeledten tud élvezni. Sőt, ami a művészet erejével a környezettudatos életvitel, a fenntarthatóság irányába mozdítja a rendezvény résztvevőit.
A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat programjai:
- klasszikus és népzenei koncertek a lombkorona árnyékában
- szakvezetéses erdei séták
- gyermekprogramok
- ismeretterjesztő előadások
- képzőművészeti kiállítások
- erdei sportrendezvények
- falusi vendéglátás helyi ételekkel, kiváló borokkal
- fenntartható gazdálkodási példák bemutatása
- helyi termékek, helyi értékek bemutatása
A teljes rendezvénysorozat regisztráció nélkül, szabadon látogathatóak, így bárki számára elérhető a tartalmas, szabadban töltött művészettel fűszerezett kikapcsolódás. A „Muzsikál az erdő” úgymond egy misszió is, hiszen a cél: minél szélesebb rétegekkel ismertesse meg a klasszikus és a népzene értékeit, a környezettudatos, erdőt szerető gondolatokat.
A HE-DO Kft. mint támogató
„Kiemelt értéknek tekintjük a természet és a művészet fontosságát”
A 25 éves fennállása óta a HE-DO Kft. elhivatott támogatója Heves megyének. Ez tudatos döntés volt a vezetés részéről, hisz a családi tulajdonban lévő építőipari vállalkozás a kezdetektől Abasárhoz és Gyöngyöshöz kötődik.
A Mátra szeretete és a heves megyei gyökerek, amelyek hosszú ideje aktív társadalmi szerepvállalásra sarkallja a HE-DO Kft. vezetőségét. Az aktív kikapcsolódás élményének egy magasabb szintre emelése volt az alapgondolata, hogy a HE-DO Kft. szerepet vállaljon a Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napok a Kékestetőn rendezvény támogatásával is.
Ezúton is kellemes kikapcsolódást és jó szórakozást kívánunk a HE-DO Kft. nevében a Muzsikál az erdő rendezvényen résztvevőknek. Legyen szó kicsikről vagy nagyokról – a szabadban töltött minőségi idő örök élmény mindenkinek.
A HE-DO Bár a Kékestetőn
Ha Kékestető, akkor aktív kikapcsolódás és gasztronómia juthat eszünkbe. Legalábbis ez volt az alapgondolat az üveg-fa kombinációjaként megálomodott körbár esetében. A sípálya mellet megépített körbár neve is árulkodó az ötletgazda és egyben megvalósító kilétéről.
A különleges atmoszférájával rabul ejtő körbár a nyári szezon alatt is frissítő kikapcsolódást nyújt a túrázás és kirándulás szerelmeseinek. Akár a Kéktúra útvonlán, akár egyénileg fedezzük fel a Kékest, érdemes útba ejteni a HE-DO Bárt. A nyári szezon idején: július 1. és augusztus 31. között 9-17 óra között frissítők, snackek és jégkrémek várják a kitikkadt és felfrissülésre vágyó túrázókat. A jóleső fáradtsággal érkező túrázók vagy csak pihenni vágyó kicsik és nagyok egyaránt gyönyörködhetnek a lemenő nap sugaraiban.
A Kékestetőn található gasztronómiai lehetőségekről részletes információt a Kékestető Gasztronómia aloldalán talál.