Október végéig elkészül a külterületi mezőgazdasági út felújítása Püspökszilágyon

Már októberben befejezi a HE-DO Kft. a külterületi mezőgazdasági út felújítását Püspökszilágyon, ami azt jelenti, hogy a tervezettnél három hónappal korábban átadhatják azt a forgalomnak.

A HE-DO Kft. a helyi önkormányzat megbízásából, a VP6-7.2.1.1-21 kódszámú pályázat keretében kezdte el Püspökszilágyon a külterületi mezőgazdasági út felújítását a teljes úthosszon, azaz 1630 m-en. Az 50 évvel ezelőtt készült nagy forgalmú úton többször söpörtek villámárvizek, ám a rekonstrukcióra eddig nem volt elég forrása az önkormányzatnak.

A szerződés 2022 június végi aláírását követően a szakemberek július 17-én vették át a munkaterületet. „A viszonylag egyszerű kivitelezés során a legnagyobb nehézséget a forgalom zavartalan fenntartása jelentette.” – tájékoztatott Timár Gellért, a veresegyházi telephely főépítésvezetője.

A HE-DO Kft. szakemberei a felület profilba maratását követően a tervezett helyeken elvégezték a lokális pályaszerkezet-cseréket. Ezután megkezdődött a padkák, árkok leszedése és űrszelvény-bővítése, megtörténtek a szegélyépítések és az árokburkolások. Az építési forgalom által megterhelt „útalapot” ismételten megerősítették, ezt követően lokálisan kötőréteget terítettek, a teljes felületre pedig kopóréteg került. A projekt utolsó fázisában kerül sor a padkaépítési és forgalomtechnikai munkálatokra.