Örömfoci a NIF Kupán: alig maradtunk le a továbbjutásról
Céges focicsapattal indultunk el a VII. Infrastruktúra Kupán és Családi Napon rendezett NIF Kupán az Ikarus BSE Sporttelepen szeptember 28-án. Az országos szabadidős rendezvényen az infrastrukturális szektorhoz kapcsolódó intézmények, illetve útépítő, vasútépítő, hídépítő és magasépítő vállalatok vettek részt. A HE-DO Kft. másik csapata eközben a focipályáktól néhány méterre megrendezett főzőversenyen készített remek csülökpörköltet, amit a szakértő zsűri ezüstéremmel jutalmazott.
A rendezvény egyik támogatójaként, kilenc fős focicsapattal vágtunk neki a VII. Infrastruktúra Kupán szervezett NIF Kupának szeptember 28-án az Ikarus BSE Sporttelepen.
A Sivadó Gergő, Zilahi Zoltán, Károlyi László, Belencsik László, Szabó Szabolcs, Hegedűs Imre, Gajdos Richárd, Bíró Gábor és Huszti András alkotta gárda a sorsolás alapján a Ke-Víz 21. Zrt., a Ferrobeton Zrt., az R-Kord Kft. és az A-HÍD Zrt. ellen próbálta kivívni a 2×10 perces csoportmérkőzéseken a negyeddöntőbe jutást.

Hegedűs Imre – Műszaki kontroller
– Minden játékosunk rendelkezik focis múlttal, de felkészülési mérkőzést sajnos nem tudtunk játszani a kupa előtt – mondta Hegedűs Imre, cégünk abasári telephelyének műszaki kontrollere.
Első mérkőzésünket – a későbbi NIF Kupa-győztes – Ke-Víz 21. Zrt ellen az összhang hiánya miatt 4-0-ra elvesztettük, de csapatkapitányunk nem volt csalódott a mérkőzés után. A csoport második meccsén már tetszetősebb játékot mutattunk, és csak egy peches gólnak köszönhetően maradtunk alul az R-Kord Kft.-vel szemben. A Ferrobeton Zrt. ellen Hegedűs Imre és Belencsik László góljával vesztes állásból fordítottuk meg 2-1-re a mérkőzést. A továbbjutásról döntő, utolsó meccsünkön az A-HÍD Zrt. csapatával néztünk farkasszemet, akikkel a 2018-as NIF Kupán is egy csoportba kerültünk és gól nélküli döntetlent játszottunk velük. Az eredmény most is ugyanez lett, így a megszerzett 4 pontunk ellenére sajnos nem sikerült továbbjutnunk a negyeddöntőbe.

Károlyi László – Kontrolling igazgató
Károlyi László, abasári telephelyünk kontrolling igazgatója a mérkőzések minden percét élvezte. – Ez volt az első NIF Kupám, és nagyon jól érzetem magam. Serdülőként és ifiben a Ferencváros, később a Pécel focistája voltam. Idősebb koromban hétvégi bajnokságokban fociztam. Háromgyermekes családapaként ma már kevés időm marad a hobbimra. Kedvenc csapatom természetesen a Ferencváros, örülök, hogy jól kezdték szereplésüket az Európa Liga csoportkörében, és a magyar válogatott is biztató eredményeket ért el az elmúlt időszakban – nyilatkozta.

Belencsik László – Telephelyvezető
Belencsik László, abasári telephelyvezető is örömmel vett részt a tornán.
– Csak a 2018-as NIF Kupát hagytam ki. Hátvédként vagyok bevethető, és amatőr szinten a mai napig focizom a HÓ SC-ben, a gyöngyösi öregfiú-bajnokságban. A HE-DO Kft. csapatában ezúttal inkább védekező típusú játékosok szerepeltek, ezért nem szereztünk sok gólt. Kedvenc gárdám a Real Madrid, különösen Luka Modric játéka tetszik. Balázs Attila főépítésvezető kollégám Abasáron nagy Barcelona drukker, így természetesen sokszor szóba kerül a foci, hiszen a Barca a Real legnagyobb riválisa. Állandóan felhívjuk a figyelmet a másik kedvenc csapatának gyengeségeire – mesélte lelkesen.
A HE-DO Kft. a NIF Kupa mellett a családi nap főzőversenyén is indított csapatot.
A főzőversenyre a csapattagoknak külön egyenkötény is készült: a dizájn Koronczi Mercédesz kolléganőnk ötlete alapján valósult meg. A paprikás hat kiló csülökből és négy kiló lapockából készült el. A szálkásabb lapockát Kecső Tamás séf elmondása szerint a formájukra különösen odafigyelő vendégek kedvéért csempészték a pörköltbe. Az ebédből a csoportmérkőzések után búcsúzó focicsapatunk tagjai már vígan kanalaztak. „Nagyon finom” – értékeltek röviden, de sokatmondóan a fáradt focisták. Ezzel a szakértő zsűri is egyetértett és a főzőversenyen induló 19 csapat közül a 2. hellyel jutalmazta a HE-DO Kft. csapatának bográcsos pörköltjét.