Pásztó és Szurdokpüspöki között épít kerékpárutat a HE-DO Kft.

Aszfaltburkolatú kerékpárutat épít Pásztó ipari parkja és Szurdokpüspöki központja között a HE-DO Kft. A cég szakemberei a két Nógrád megyei település között több, mint 13 kilométer hosszban dolgoznak a Zagyvavölgyi kerékpárút megépüléséért.
Elkezdte a Zagyvavölgyi kerékpárút II. szakaszának megépítését az épülőben levő pásztói ipari park és Szurdokpüspöki központja között a fővállalkozó HE-DO Építő Zrt. alvállalkozójaként a HE-DO Kft. A kivitelezési pályázatot a Mátraalja Térségfejlesztési Nonprofit Kft. írta ki.

A kerékpárút megépítésére azért van szükség, mert a térség városai és községei közötti közúti összeköttetést alapvetően a 21-es számú főút biztosítja, amely nagyrészt elkerüli ezen települések belterületét, így a kerékpáros közlekedés a települések között korlátozott, a bicikliutak többsége földúton vezet. A térség ipari parkjainak dolgozói viszont szívesen mennének kerékpárral a munkahelyeikre, ezért a helyi önkormányzatok úgy döntöttek, hogy több ütemben kerékpárutat építtetnek Bátonyterenye Kisterenye városrész és Pásztó ipari parkja között.
A HE-DO Kft. a tervezett bicikliút második ütemének munkálataiba kapcsolódott be. A cég szakemberei összesen 13,382 kilométer hosszúságú kerékpárutat építenek meg Pásztó irányából haladva Szurdokpüspöki felé. A HE-DO Kft. a munkaterületet 2021. december 7-én vette át.

„A két település belterületén részben újonnan épített önálló nyomvonalon, részben pedig a már meglévő önkormányzati és állami kezelésű utakon kerékpáros sáv kijelölésével történik meg a kerékpáros hálózat létrehozása. A Pásztó és Szurdokpüspöki közötti 3,1 kilométer hosszú külterületi szakaszon pedig új pályaszerkezettel, új nyomvonalon épül majd meg a kerékpárút. A projekt előkészítése után a kedvező téli időjárásnak köszönhetően idén január 24-én kezdtük el a munkát Pásztó belterületén az új nyomvonalak megépítéséve. A napokban indul el a külterületi új nyomvonal földmunkája, az út-, és vízépítési feladatok kivitelezése, amiket várhatóan március közepén az Ilona Major területén található kerékpáros Zagyva-híd öszvér hídjának felszerkezet cseréje követ. Áprilisra tervezzük a vasúti keresztezés átjáróinak a megépítését, nyárra a különböző aszfaltozási munkákat, ősz elejére pedig a forgalomtechnikai elemek elkészítését. A teljes projekt befejezése a szerződésünk szerint december elejére várható” – tájékoztatott a beruházás legfontosabb lépéseiről Reichardt Jenő, a HE-DO Kft. salgótarjáni telephelyének főépítésvezetője.