21-es út Nógrád IV-es és Nógrád V-ös szakasz

Fontosabb Pillanatok

2016

A Tar és Mátraverebély között 4,7 kilométeren húzódó Nógrád IV-es, valamint a Bátonyterenye térségében futó 6,6 kilométer hosszú Nógrád V-ös szakasz négynyomúsítását 2016 végén nyerte el a HE-DO Kft., a Swietelsky Magyarország Kft. és a KM Építő Kft. alkotta konzorcium.

Párhuzamosan kezdődtek meg májusban a munkálatok a Nógrád IV-es és a Nógrád V-ös szakaszon a 21-es úton. A HE-DO Kft. a Nógrád IV-es szakaszon a meglévő tari bekötőtől (36+976 km szelvénytől) Mátraverebély felé 2,7 kilométeren keresztül kezdte el a pályaszerkezet építését, míg a Nógrád V-ös szakaszon konzorciumvezetőként 6,6 kilométeren át épít új utat. Ebből 2,1 kilométeren a Swietelsky Magyarország Kft., 1,4 kilométeren a KM Építő Kft. és 3,1 kilométeren a HE-DO Kft. készíti a pályaszerkezetet.

2017

2019

A befejező munkálatokhoz közeledik a 21-es út Nógrád IV-es és Nógrád V-ös szakaszán a HE-DO Kft. A vállalat a IV. szakasz jobb pálya pályaszerkezetének még el nem készült 30 százalékát kezdte el építeni tavasszal, amit mindkét pálya kopórétegének építése követ. A cég Mátraverebélyen egy zajvédő falat is készít. A Nógrád V-ös szakaszon az egyik gyalogos aluljáró két oldalára való egy-egy lift beemelése-, valamint mindkét pálya kopórétegének építése elkészült.