Rövidesen elkészülhet a HE-DO Sajószentpéter elkerülőjével
Miskolc és Sajószentpéter között már 15 éve négysávossá bővítették a 26-os főutat, amelynek hatalmas forgalma Sajószentpéter belterületén dübörög keresztül. A 26-os út Sajószentpéternél közel 20 ezer egységjármű forgalommal terhelt, aminek nagyrésze ráadásul teherszállító. Nem csoda, hogy állandósultak itt a torlódások, így környezetvédelmi és balesetmegelőzési szempontból is fontos volt a város tehermentesítése egy elkerülő út megépítésével.

A Miskolctól kb. 15 km-re északra, Sajószentpéter, Berente és Múcsony térségében épülő utat a HE-DO és a Soltút Kft. kivitelezi. Ennek során a 26-os úttal és a Sajó folyóval párhuzamosan 10 kilométer, új nyomvonalon vezetett elkerülő utat építettek fel.
Műszakilag már idén elkészül
2023 október végére a projekt műszakilag elkészült, a műszaki átadás-átvételi eljárás pedig a napokban kezdődik. Novemberben zajlanak majd a hiba- és hiánypótlási feladatok, így a műszaki átadás várhatóan december első napjaiban záródik. 32 hónap állt a kivitelező rendelkezésére, így jóval a határidő előtt,
2024. január helyett még idén befejeződnek a projekt kivitelezési munkái.
Következő lépés az elkerülő műszaki átadás-átvételi eljárás lezárását követően az építtető által kezdeményezésre kerülő forgalomba helyezés a projekten, amely számos műszaki különlegesség segítségével épülhetett:
Az egyik híd kivitelezése során az ideiglenes szerelőtéren megépített acél „I” szelvényű hossz- és kereszttartókból és helyszíni vasbeton pályalemezből álló öszvér felszerkezetet a végleges helyre „betolásos” technológiával illesztették (Soltút Kft.).
Nagy tömegű földmunka kivitelezésére volt szükség a Sajó nagyvízi medrében (árterében), ahol kötőanyagos talajstabilizációs technológiára és célkitermelőből származó töltésanyagra is szükség volt (HE-DO).
Sajó folyó mederkorrekciója is szükségesnek bizonyult nagyjából 1 kilométer hosszon, Natura 2000-es, két nemzeti park fennhatósága alatt lévő területen. (Különösen a Sajón gyakori, nagymértékű és rövid időtartamú árvizek miatt, ahol akár 48 órán belül 2 méteres vízszintemelkedés is előfordulhat.

A HE-DO – Soltút Kft. konzorciumában, az Építési és Közlekedési Minisztérium megbízásából épült elkerülőn számos vállalat dolgozhatott. Munkájuknak köszönhetően 27 közművezeték kiváltása történt meg, 8 műtárgy épült, 8 helyszínen vízrendezési, gátépítési feladatokat láttak el és 10,6 kilométeres, 2×1 sávos országos közút épült új nyomvonalon, amelynek részeként két új körforgalom is segíti a későbbiekben a közlekedést. Az egyiket a 27-es számú, Edelény felé vezető főút keresztezésénél, a másikat pedig a szakasz legvégén Múcsony és Kazincbarcika között alakították ki a szakemberek. Ezen belül is
- a HE-DO mintegy 3 kilométernyi szakasz teljeskörű kivitelezéséért, illetve egy műtárgyért felelt;
- a Colas Út Zrt. kb. 2 kilométernyi szakasz kivitelezésére és két műtárgy megvalósítására vállalkozott;
- a Délút Kft. egy 800 méter körüli szakasz teljeskörű kivitelezését vállalta;
- a Swietelsky Magyarország Kft. majdnem 5 kilométernyi szakasz teljeskörű kivitelezéséért és három műtárgy megépítéséért felelt.
- a KM Építő Kft. többek között kb. 5,5 km közúti vezetőkorlát építéséért és a Sajó ártéri hídjának kivitelezéséért volt felelős.
Szöveg és fotók forrása: Magyar Építők