Rózsaszentmárton térségében újított fel utakat a HE-DO és a KM

A Zagyvaszántót és Rózsaszentmártont összekötő utat, valamint a Selypet és Gyöngyöspatát összekötő út Rózsaszentmárton és Szűcsi közötti szakaszát is megújította a HE-DO és a KM.

Mindkét szakasz 2,5 kilométer hosszú, s fejenként bruttó 240 millió forintból történt a felújításuk. A szakaszok nem csak új aszfaltburkolatot, hanem új vízelvezető rendszert és útburkolati jeleket is kaptak.

Szabó Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Heves Megyei igazgatóságának vezetője elmondta, nyár végéig 2402-es út teljes hosszán új burkolatot kap, megkönnyítve ezzel a forgalmas szakaszon történő közlekedést.

Sipos Zsolt, a HE-DO Kft. ügyvezetője a helyszínen kívánt mindenkinek biztonságos közlekedést és azt is elmondta, hogy a forgalomba helyezés előtt már csak néhány utolsó simítás van hátra.

A helyiek nem csak az új utaknak, hanem a felújított polgármesteri hivatalnak is örülhettek.

Az átadásról részletesebben a Magyar Építők oldalán olvashatnak!