Szada egyik forgalmas utcája újul meg a HE-DO kivitelezésében
A Pest vármegyei Szadán a Csapás utca régi útvonal-nyomvonalát erősítik meg a szakemberek új alépítménnyel és két réteg aszfalttal. A teljes hosszon szegély is épül, illetve a csomópontok, útcsatlakozások is szabályozásra, átépítésre kerülnek. A kivitelező HE-DO feladata a vízépítés elvégzésének egy része is.

A felújítás indulása előtt a nyomvonalon – egy elöregedett keskeny aszfaltsávon – és mellette javított földúton zajlott a forgalom. Az érintett útszakasz gyűjtőút, amelyen a helyiek és környékbeliek igyekeznek kikerülni a reggeli és délutáni forgalmi dugót.
Az ideiglenes forgalomtechnika kiépítése után május elején indultak a munkálatok. „A burkolat lemarása után az alépítmény megerősítését kezdtük el, emellett a vízépítési munkarészek útpálya alatti részeit, az átereszeket helyezzük el amiatt, hogy a kötőréteg építhető legyen. A projekten jellemzően monolit szegélyt építünk majd, ami után a kopóréteg következik és a befejező munkafolyamatokkal zárjuk a felújítást” – mondta el Tímár Gellért, a HE-DO főépítésvezetője.
A főépítésvezető hozzátette: a monolit szegély alkalmazása nem mindennapos, a kivitelezés gyorsítása érdekében választották ezt a technológát.
A projekt megrendelője Szada Nagyközség Önkormányzata, amely saját forrásból finanszírozza az idén nyáron záruló beruházást.

