Tábla hirdeti a HE-DO Kft. Építőipari Nívódíját a cég abasári telephelyén

A 21. számú főút Pásztó és Mátraszőlős közötti szakasz négynyomúsításának Építőipari Nívódíját hirdető emléktáblát leplezett le Dobróka Tamás, a munkálatokban generálkivitelezőként résztvevő HE-DO Kft. tulajdonosa és Sipos Zsolt, a vállalat ügyvezetője a cég abasári központi telephelyén. Az építőipari szakmában meghatározó elismerést a HE-DO Kft. és a munkálatokban közreműködő Beruházó, Tervező és Mérnök Szervezet még tavaly decemberben vehette át az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének évzáró ünnepi közgyűlésén Tolnay Tibortól, az ÉVOSZ tiszteletbeli elnökétől. A tábla ennek a díjnak állít örök emléket.

– Az építőipari szakmában nem igazán jellemző, hogy egy munkát a befejezési határidő előtt hét hónappal elvégezzen valaki. Örülök, hogy ezt a HE-DO Kft.-nek a 21-es számú főút Pásztó és Mátraszőlős közötti szakasz négynyomúsításával sikerült megtennie, és ezzel olyan teljesítményt nyújtott, amely a vállalatunk felkészültségéről tanúskodott. Ezért is adtuk be a munkálatokban résztvevő többi céggel együtt a pályázatot 2018-ban az Építőipari Nívódíjra. A bírálók – nagy örömünkre – érdemesnek találták anyagunkat a fontos elismerés elnyerésére – mondta Sipos Zsolt, a HE-DO Kft. ügyvezetője a cég abasári központi telephelyén az Építőipari Nívódíjat hirdető emléktábla leleplezése alkalmából tartott ünnepségen.

Az Építőipari Nívódíj pályázati felhívása 8 kategóriában került meghirdetésre, amire 18 pályázat érkezett. A HE-DO Kft. Közlekedési létesítmény kategóriában szerezte meg az első helyet a Nógrád III-as szakaszra keresztelt projekt fővállalkozó-generálkivitelezőjeként. Az elismerést az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) évzáró ünnepi közgyűlésén 2018. december 14-én Tolnay Tibor, az ÉVOSZ tiszteletbeli elnöke adta át.

Az ennek a díjnak örök emléket állító táblát Dobróka Tamás, a HE-DO Kft. tulajdonosa és Sipos Zsolt ügyvezető leplezte le az abasári ünnepségen.

– Nagy megtiszteltetés volt számunkra az Építőipari Nívódíj elnyerése. A HE-DO Kft. 27 éves fennállását koronázta meg ezen elismerés, ami a cég hozzáállását és munkaszervezését is minősíti. A következő években azon leszünk, hogy a HE-DO Kft. tökéletes munkáival újabb szakmai díjakat nyerjen el – mondta Dobróka Tamás.

Az ünnepségen a gererálkivitelező HE-DO Kft. képviseletében Reichardt Jenő projektvezető – akit az ÉVOSZ tavalyi évzáró ünnepi közgyűlésén mélyépítési szakágban a 21. számú főút négynyomúsítási munkáinak sikeres irányításáért a Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozata Építési Alkotói Díjban részesített – a Nógrád III-as szakasz elkészülésének történetét elevenítette fel a hallgatóságnak.

A Salgótarjántól Hatvanig négysávosra megépülő 21-es számú főút Pásztó és Mátraszőlős közötti 3,73 kilométeres szakaszának kivitelezésére még 2015 október végén írt ki a megrendelő NIF Zrt. ajánlattételi felhívást – a Nógrád III-as szakasz teljes felújítását önállóan nyerte el a HE-DO Kft.

Az uniós támogatási szerződést végül csak 2016 júniusában sikerült aláírni, a munka egy hónappal később kezdődhetett el. A kis késlekedés miatt közel fél év állt a vállalat rendelkezésére ahhoz, hogy a projekthez felállított csapattal felkészülhessen a kivitelezésre. A Nógrád III-as szakasz előírt befejezési határideje 2018 júliusa volt, de a munkálatokkal 2017 november végére végzett a HE-DO Kft.

– Mik lehetnek azok a tényezők, amiknek köszönhetően megnyertük az Építőipari Nívódíjat? Nekem a szakmaiság, a hatékonyság, a technológiai fejlettség, a felkészültség, a hihetetlen akarat és bizonyítási vágy jut először az eszembe. Ha ezen szempontok szerint dolgozunk a jövőben is, akkor rövid időn belül újabb szakmai elismeréseket érhetünk el – mondta Reichardt Jenő.

A beruházó NIF Zrt. nevében Koleszárik Csaba projektvezető azt mondta, hogy a Nógrád III-as szakasz kivitelezésének meghirdetésekor még nem is gondolták, hogy egy leendő nívódíjas projekt születésénél vannak jelen.

– Már a beruházás alatt éreztük, hogy egy nem hétköznapi projekt részesei vagyunk. A Nógrád III-as szakasz munkálataiban résztvevő cégek végig jó hangulatban és összehangolva végezték a rájuk bízott feladatokat – mondta Koleszárik Csaba.

Lakits György ügyvezető igazgató, a tervező UTIBER Közúti Beruházó Kft. képviseletében elmondta, hogy cégük 2004-ben kezdte el a 21-es út tervezését.

– Az eltelt 15 évben szívünkhöz nőtt a 21-es út, ezért különösen örülünk Építőipari Nívódíjának, ami nekem az együttműködést és a csapatmunkát testesíti meg – jelentette ki Lakits György.

A Mérnök szervezet nevében Kovács Gábor, a PERFEKTUM Projekt Kft. projektvezetője azt mondta, hogy az építőiparban példaértékű összefogás valósult meg a projektben.

Bősze Sándor, a Közlekedéstudományi Egyesület főtitkár-helyettese emlékeztetett arra, hogy a 21-es út teljes négynyomúsítása, benne a Nógrád III-s szakasszal, többek között egy új folyosót nyit meg Szlovákia felé.

– Sajnos Magyarországon a mai napig történnek szörnyű balesetek. A végig négysávossá váló 21-es út egyik feladata Salgótarján és Hatvan között az lesz, hogy egy megnyugtató és biztonságos jövőt mutasson a közlekedők számára – mondta Bősze Sándor.

Az ünnepség végén Pallay Tibor, az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriumának elnöke a munkálatokban résztvevő alvállalkozók – a KŐFUV Spedíció Kft., az SA- Sziget Kft., valamint az OMEXOM Magyarország Kft. – képviselőinek adta át az Építőipari Nívódíjról szóló tanúsítványokat.