Új kerékpárút épül Hollóháza és Pálháza között a HE-DO kivitelezésében
A kerékpárút megépítése az érintett községek és környékük számára is fontos közlekedési alternatívát jelent. A szakaszok célja, hogy pótolják a Hollóháza és Pálháza közötti kerékpáros útvonal hiányzó elemeit, és a kerékpárosok számára biztonságos közlekedést biztosítsanak a helyi és áthaladó forgalomban, emellett hozzájárul a fenntartható közlekedés elősegítéséhez, csökkentve a közúti forgalmat és a környezetre gyakorolt negatív hatásokat.

A Nyíri, Bózsva és Pálháza községeket összekötő kerékpárúthálózat fejlesztése céljából indult beruházás keretében a Füzérkomlós és Nyíri közigazgatási határától kezdődően, Bózsva és Pálháza településeken át, összesen 5.910 méteren épül kerékpározásra alkalmas út.
A projekt a Tokaj-Zemplén Térségfejlesztési Program része, támogatásának forrása a „Hollóháza-Pálháza közötti kerékpározható közutak kialakítása” című projekt támogatási kerete, amelyet a három település önkormányzatai közösen finanszíroznak. Nyíri, Bózsva és Pálháza települések az érintett területek gazdái, és mindhárom község aktívan részt vesz a munkálatok koordinálásában.
A projekt kivitelezésének első lépései közé tartozott a terület előkészítése, amelynek során a szakemberek elvégezték a fakivágást, bozót- és cserjeírtást. Következő lépésként az altalaj megfelelő előkészítése és az új kerékpárút ágyazati és alaprétegének kialakítása valósult meg. A projekt kiemelt részeként szerepel két híd felújítása és egy híd átépítése, továbbá a közvilágítási hálózat fejlesztése, vízelvezető rendszerek kialakítása, burkolatjelfestés és közúti jelzőtáblák kihelyezése is.
„A munkálatok egyes szakaszai külön figyelmet igényelnek, mivel a nyomvonal mindkét oldalán NATURA 2000-es védett terület található, így a projekt során külön gondot fordítanak a természetvédelmi előírások betartására, és az ott élő fajok védelmére. A kivitelezési munkálatok során kiemelt figyelmet fordítunk a környezetvédelmi szempontokra, és biztosítjuk, hogy a projekt ne okozzon kárt a helyi ökoszisztémában” – mondta Vidó Zoltán, a HE-DO főépítésvezetője a projekt kapcsán.
A megépült kerékpárút nemcsak a közlekedők biztonságát növeli, hanem hozzájárul a települések közötti kapcsolat erősítéséhez, és ösztönzi a helyi turizmus fejlődését is. A kerékpáros turizmus fontos gazdasági potenciált jelenthet a térség számára, és segíthet a települések vonzerejének növelésében.
A munkálatok idén nyáron kezdődtek el, és az egyes szakaszokat a kivitelező HE-DO az alábbi ütemterv szerint adja át a kerékpáros forgalomnak:
- Nyíri szakasz: 2025. szeptember 8-ig
- Bózsva szakasz: 2025. július 5-ig
- Pálháza szakasz: 2025. május 6-ig
A projekt befejezésével a három település közötti kerékpáros közlekedés lehetőségei jelentősen javulnak, biztosítva ezzel a közlekedők biztonságát és a helyi közlekedési infrastruktúra modernizálását.
A kivitelezés különböző szakaszaiban a munkálatok ütemezése folyamatosan halad előre. Jelenleg Nyíri település határán mintegy 1 kilométer hosszban végeztek el előkészítő munkálatokat a HE-DO szakemberei, és az ágyazati réteg kialakítása mellett megkezdődött az átépítendő híd bontása és alapozása. Bózsva és Pálháza határán a fakivágás, bozót- és cserjeírtás is befejeződött, és az altalaj előkészítése mellett a következő lépés az ágyazati réteg építése lesz.