Új nyomvonalú elkerülőút épülhet Bátonyterenyén

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2021 elején adta ki a NIF Nemzeti Infrastruktúra fejlesztő Zrt.-nek a Bátonyterenye-Kisterenye elkerülő út megépítésének feladatát, majd azon a nyáron tovább bővítette a műszaki tartalmat Bátonyterenye átkelési szakaszának korszerűsítésével és felújításával. A beruházás egy közel négyéves munka eredményeként indulhat el legkésőbb nyár elején.

A 23-as számú főút Bátonyterenyét és övezetét érintő beruházása számos előnnyel jár, hiszen megvalósulása után jelentősen csökken majd a közlekedési balesetek kockázata a térségben. A települések rövidebb idő alatt lesznek elérhetők, miközben az elkerülő út révén csökken a belterületi szakaszok forgalma, aminek köszönhetően a környezetterhelés is mérséklődik.

A beruházás első fontos lépése a 2,26 kilométer hosszú átkelési szakasz felújítása lesz Bátonyterenyén. Az érintett útvonalon 3 szintbeni csomópont, 2 műtárgy, 19 méter támfal és 347 méter hosszú kerékpárút épül. Ezt követi a 2,3 kilométer hosszú Bátonyterenye elkerülő út megépítése. A beruházás harmadik eleme a Bátonyterenye észak-déli irányú, 2,19 kilométer hosszú, kétszer egysávos összekötő út megépítése, amely keresztezi majd az új elkerülőt. Az elkerülő úton és az észak-déli irányú összekötő úton összesen 4 szintbeni csomópont, 6 műtárgy, 2 szintbeni vasúti átjáró, 392 méter burkolt út és 215 méter kerékpárút épül.

A beruházás megvalósításához szükséges területek várhatóan 2022 júliusától állnak teljeskörűen a kivitelező Colas Út Építőipari Zrt. és a HE-DO Építő Zrt. alvállalkozójaként dolgozó HE-DO Kft. alkotta konzorcium rendelkezésére.

A beruházást a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, hazai forrásból, összesen 14,2 milliárd forintból valósítja meg.

Szöveg forrása: NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.