Útfelújítási munkálatok kezdődtek Őrbottyánban a HE-DO kivitelezésében

A Gyár utca – Szent István utca – Gárdonyi Géza utca bizonyos szakaszain az útfelújítási munkálatok tavaly október közepén kezdődtek Őrbottyán Város Önkormányzatának megrendelésében.

Fotó: Illusztráció

A felújítással érintett szakaszokon az aszfalt kopóréteg-cseréjét, járdaépítést, a burkolaton keletkező csapadék kezelését, illetve két helyen oszlopkiváltás tervezését és kivitelezését végzik el a HE-DO szakemberei.

„A munkaterület átvételét követően a meglévő szegély bontását, illetve az új szegély és a járda megépítését egy időben végeztük el. A víznyelők elhelyezésével párhuzamosan kialakítottuk a szikkasztó rendszert. A régi burkolat marását követően szintre emeltük a közműszerelvényeket és beépítettük az új aszfalt kopóréteget. A 1292/8 hrsz-en egy 190 méter hosszú és 5,5 méter széles szilárd burkolatú út építését vállaltuk a szerződés szerint. Itt a földkitermelés és tükörkészítést követően megépítettük a javító és védő réteget, valamint az aszfalt kötő és kopóréteget” – sorolta a munkafolyamatokat Pintér Gábor, a HE-DO főépítésvezetője.

A felújított szakaszon régi, elöregedett aszfaltburkolat miatt szükségesség vált a beruházás. Forgalombiztonság szempontjából nagy jelentőségű az elkészült járda, amelyet kiemelt szegély választ el az útburkolattól. A járdát többnyire a környéken lakó gyalogosok használnak. Az új út megépítése lehetőséget ad további önkormányzati területek megközelítésére.

„Belterületi utakon mindig különös gondot kell fordítani a lakosok folyamatos tájékoztatására, és a tervezett műszaki tartalom megismertetésével. Nem volt ez másképp itt sem, heti rendszerességgel jártuk be a munkaterületet a megrendelővel, és egyeztettünk a műszaki megoldásokról, szükség esetén a lakosokkal is” – tette hozzá Pintér Gábor.

A kivitelezési munkák műszaki átadás-átvétellel lezárt végleges határidejére 540 nap áll a kivitelező HE-DO rendelkezésére.