Végéhez közeledik az Y-híd kivitelezése Miskolcon

A tervek szerint idén nyár végére befejezi a miskolci Y-híd műtárgyépítési munkálatait a kivitelező HE-DO Kft. A szakemberek mér a kerékpáros ívhíd építését is elkezdték.
A miskolci Y-híd vasbeton szerkezetének kivitelezését 2022 január első napjaitól kezdve folyamatosan végzik a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. szakemberei. A híd Tiszai pályaudvar felé eső ágán a 2021-ben megépült támfalak közötti úttöltés építése után elkészült a hídfő vasbeton kiegyenlítő lemeze.

Ugyanitt kezdődött el az acél hídtartozékok beépítése, azaz a hídkorlátok helyeinek monolit szegélyekbe történő előfúrásai és végül azok rögzítései. A műtárgyra telepítendő hídkorlátok össztömege meghaladja a 17,5 tonnát, a tűzihorgonyzott pálcáskorlátok 90 százaléka 2022 május végére felkerült a híd azon járdaszakaszaira, ahol nem épül zajárnyékolófal rendszer. Az Y-hídra telepítendő acélszerkezetek többsége – H2 feltartási fokozatú védőkorlátok, a leesés elleni védőkorlátok és a zajárnyékoló rendszer mintegy 60 tonnányi acélszerkezete – már gyártás alatt van.

A hídon történő akadálytalan gyalogos közlekedést 2 felvonó és 2 lépcsősor biztosítja, ezen szerkezetek alapozási munkái már befejeződtek. Idén januárban kezdődtek el az alaptestek betonacél szerelési munkái, nem sokkal később pedig a felvonóaknák szerkezetépítési munkái. A híd egyedi megjelenését a csatlakozó ágak mentén, a tervezetten megépülő monolit-nagyelemes blokkokból készülő talajtámfal szakaszok biztosítják. A Tiszai pályaudvar és a Vörösmarty Mihály utcai ágak érintett támfalszakaszai még tavaly elkészültek, idén kezdődött a Kisfaludy Károly utcai felüljáró felé vezető csatlakozóág támfalszakaszának alapozása. A támfalszakaszok sávalapjainak betonacél szerelése januárban indult, amit azonnal a sávalapra épülő monolit-nagyelemes blokkok beépítése követett. 2022 februárjában elkészült a Vörösmarty Mihály utcai támfalszakasz csatlakozó úttöltésének építése. Az úttöltés elkészítését követően pedig megépültek a határoló támfalszakaszokra tervezett monolit vasbeton hídszegélyek.

Jól halad a Tiszai pályaudvar és a Vörösmarty Mihály utcai támfalszakaszok környezetében az aszfalt kötőréteg beépítése
A szerkezeti dilatációk háromnegyedének beépítése már 2021 októberében megtörtént, négy hónappal később pedig a hiányzó részek felszerkezetébe is beépítették a szakemberek az utolsó dilatációs szerkezetet. Ezzel a munkafolyamattal a szerkezeti dilatációknak, valamint a 22 gömbsüvegsaru együttes munkájának köszönhetően márciustól az Y-híd szabadon mozgó műtárggyá vált. Az útpályáról a műtárgy felszerkezetét érő csapadékvizek szakszerű elvezetését egy komplex vízelvezető rendszer biztosítja. A 2021 októberében megkezdett munkarész folytatásaként idén márciusban befejeződött a közel 400 folyóméter hosszú függesztett vízelvezető rendszer kiépítése, mely 350 fúrt, dűbelezett csőmegfogással akaszkodik az Y-híd vasbeton felszerkezetéhez.

Idén tavasszal a teljes elkészült hídfelszerkezetet érintve folytatódtak a só- és korrózióvédelmi bevonatok beépítései. Május végére elkészült a mintegy 8200 négyzetméter, kétrétegű bitumenes lemezszigetelés összesége. A 7100 négyzetméter mérsékelten repedésáthidaló vékony védőbevonat, a 4500 négyzetméter korlátozottan repedésáthidaló vastag védőbevonat és a 3000 négyzetméter dinamikusan repedésáthidaló vastag védőbevonat 93-95 százalékos készültségben van. A hídpálya és a támfalszakaszok monolit szegélyeinek készültségi foka 2021 év végére meghaladta a 75 százalékot: az Y-híd hídpályája kapcsán mintegy 750 köbméter, a csatlakozó támfalszakaszokon további 550 köbméter monolit vasbeton szegély és járda készült el május végéig. Az elkészült három, egymástól független járdasziget biztosítja az Y-híd központi magját jelentő részen a gyalogosforgalom biztonságos átvezetését a híd egyik végéről a másikra. Szintén tavasszal folytatódott az előző évben már megkezdett hídpályaszigetelés védelmének elkészítése.
Idén májusban kezdődött, és a tervek szerint augusztus elejére épül ki a híd közvilágítási hálózata az útpálya menti vasbeton szegélyszakaszokon. A közvilágítási oszlopok a monolit hídszegélybe épített közműveken keresztül kapják a szükséges energiát és biztosítják a hidat használók kényelmes és biztonságos közlekedését még nehéz látási viszonyok között is. Idén május 16-án kezdődött a Tiszai pályaudvar és a Vörösmarty Mihály utcai támfalszakaszok kezdetét összekötő, 7 centiméter rétegvastagságú aszfalt kötőréteg beépítése a teljes útpálya szélességében.
Idén tavasszal született meg a NIF Zrt. és a HE-DO Kft. között a megállapodás az Y-híd projekt kiegészítéseként, a város kerékpáros hálózatának új elemmel történő bővítéséről is. A feladat elvégzésével biztonságos és modern kerékpáros összeköttetés születik a meglévő Szinva-part kerékpáros főhálózat és Miskolc kertvárosias településrésze, Martinkertváros között. A vonatkozó terveket – akárcsak a fő projekt kapcsán – a Speciálterv Kft. készítette, a kivitelezési feladatokra a KM Építő Kft. nyert megbízást.

Megkezdődött a kerékpáros ívhíd építése
Megkezdődött az érdemi munkavégzés a Kisfaludy utcai közúti felüljáró melletti kerékpároshíd megépítése, valamint az Y-híddal párhuzamos, Kisfaludy utca és a Szinva parti kerékpárút közötti kapcsolatot megteremtő infrastruktúra kialakítása érdekében. A már korábban legyártott 2100 köbméter fagyhatásnak ellenálló, légpórusképző szert tartalmazó betonból a munkaterületen készített 3000 monolit-nagyelemes támfalblokkon kívül további mintegy 500 köbméter beton felhasználásából 690 elem legyártása vált szükségessé. Az új támfalelemek felhasználásával az észak-déli irányú kerékpáros kapcsolat biztonságosan, a közúti forgalomtól függetlenül valósul meg az Y-hídon már alkalmazott támfalrendszer megépítésével. Az új támfalszakasz vasalatlan cölöpalapokon áll, és építéstechnológiáját tekintve megegyezik az Y-híd projektben alkalmazott technikával. A Kisfaludy utcai vasúti felüljáró mellett található 1970-es években be nem fejezett műtárgy meglévő hídfői kiváló lehetőséget adnak egy új, íves megjelenésű és acélból készített kerékpárhíd felszerkezetének tartós alátámasztására. A meglévő hídfők mellett a kerékpároshíd építése kapcsán május 16-án éjjel, vágányzárban a 80-as számú MÁV vasúti fővonal mentén egy kisegítő állványrendszert állítottak fel a szakemberek. Ezzel vette kezdetét a csaknem 55 tonnás, kéttámaszú, acélszerkezetű, függesztett alsópályás, ortotróp pályalemezes, döntöttsíkú, kétfőtartós alsópályás ívhíd építése.

Folytatódnak a felvonók kivitelezési munkái a vasút mindkét oldalán
A szakemberek hamarosan befejezik a hiányzó támfalszakasz rendszer kialakítását a Kisfaludy Károly utcai felüljáró felé vezető Y-híd csatlakozóágánál. A tervek szerint június végére, július közepére ezen a szakaszon is elkészülnek a támfalra tervezett monolit hídszegélyek. A hídszegélyek megkapják a hiányzó só- és korrózióvédelmi bevonataikat, illetve ezt követően erre a szakaszra is beépítik a hiányzó tűzihorgonyzott pálcáskorlátokat, valamint a hiányzó közvilágítási oszlopokat. Májusban a Tiszai pályaudvar és a Vörösmarty Mihály utcai szakaszon az elkészült aszfalt kötőréteg beépítése folytatódott a Kisfaludy Károly utcai felüljáró felé vezető csatlakozóágon is. Június végére ezen a szakaszon is beépül a hídpálya első hengerelt aszfalt rétege, valamint a csatlakozó úttöltés alaprétege. Folytatódnak a felvonók kivitelezési munkái is a vasút mindkét oldalán. A tervek szerint idén nyár végére elkészülnek a vasbeton szerkezetek és a felvonók működését biztosító gépészeti részek is. A rozsdamentes kerettel gyártott, biztonsági üveggel ellátott felületek átadásuk után esztétikus megjelenést biztosítanak. Ezzel párhuzamosan megépül a híd két felvezetőága mellett a monolit vasbeton lépcső is.

Amikor az Y-híd megkapja az összes terhét, kezdődik a próbaterhelés
A napokban megkezdődtek a fő projekt zajvédőfal rendszerének kivitelezési munkái. A 2 méteres oszloptávolságú, 3 méteres akusztikai magasságú, átlátszó kialakítású zajárnyékolófalat a szakemberek a hídszegély külső szélén rögzítik. A zajvédőfal két fő elemből áll, első eleme a H160 tűzihorganyzott acéloszlopok és egyedi méretű, előregyártott vasbeton lábazati panelek, melyek külön-külön rögzítik az egész egység második részét, a keretes üveg zajvédő elemeket. A kivitelezés első lépéseként a kész hídszegélyszakaszok megfúrása történik meg az acéloszlopok dűbelezéséhez, majd a menetes szárak beragasztása következik a furatokba. Az egyedi méretű előregyártott vasbeton lábazati panelek legyártásuk és helyszínre szállításuk után kerülnek a H160 acéloszlopok közé. Közvetlenül a kivitelezés befejezése előtt a lábazati panelekre épülnek be a speciális zajvédőfal üvegtáblái. Augusztusban az Y-híd megkapja az utolsó, mintegy 620 tonna össztömegű aszfalt kopórétegét is. A kopóréteg beépítése után a hídpálya aszfaltburkolatáról keresztirányba távozó vizek elvezetését a pályába épített víznyelőkig végig, a hídszegélyek mentén 60 köbméter öntött aszfalt „leiszni” oldja meg. Amikor az Y-híd megkapja az összes terhét és a szakemberek beépítik az aszfaltrétegeket és minden hídtartozékot, sor kerül a híd próbaterhelésére. Az előzetes kalkulációkat és a tervjóváhagyásokat követően az Y-hidat öt fő részletben terhelik meg. A szakemberek megrakott nyerges teherautókkal parkolnak le különböző teherállapotokban a hídpálya egy-egy meghatározott pontján, amivel vizsgálható lesz a felszerkezet behajlása és alakváltozása.
A Vörösmarty utcán már az új lámpatestek világítanak
A Király és a Vörösmarty utca kereszteződésében épülő turbókörforgalom építési munkái is jól haladnak. A napokban kezdődnek a turbókörforgalomnak és a Vörösmarty utca szélesítésének a pályaszerkezet építési munkái. A csomópontban és a Vörösmarty utcán a beépített szegélyek már kirajzolják a végső állapotot. A Soltész-Nagy Kálmán utca és a Tiszai pályaudvar közötti szakaszon szintén folyamatosan épülnek az önkormányzati és a szervizutak és a 135 férőhelyes P+R parkoló.

Májusban az Y-hídon is beépítették a szakemberek az első réteg hengerelt aszfaltot. A közműkiváltási és építési munkák már a befejezésükhöz közelednek, a hírközlési vezetékek átterhelése szintén most júniusban történik meg. A Vörösmarty utcán már az új lámpatestek biztosítják a megvilágítást.
A projekt műszaki átadásának időpontja várhatóan 2022 októbere, de a teljes műtárgyépítési munkarész már nyár végére elkészül. A közlekedők a hivatalos forgalomba helyezést követően előreláthatólag 2022 december elején vehetik birtokukba az új létesítményt.
Szöveg és fotók forrása: Magyar Építők