A Bózsva és Nyíri közötti útszakasz felújítása egy fontos közlekedési projekt, amely jelentős javulást hoz mind a települések közötti közlekedésben, mind pedig a forgalombiztonságban.
tovább2025 márciusában a HE-DO kivitelezésében megkezdődött a BorsodChem kazincbarcikai telephelyén egy átfogó infrastrukturális beruházás, amely során mintegy 4.600 m²-nyi útfelület és a hozzá kapcsolódó csapadékvíz-elvezető rendszer újul meg.
továbbBefejeződött Soroksár ipari jellegű külső területeinek közlekedési és közmű-fejlesztése.
továbbMintegy két hónapja, hogy március 1-jén lezárták a Flórián térnél a déli hidat, azóta ütemezetten haladnak a munkák a felüljárón és környezetében a HE-DO közreműködésével.
továbbMárcius közepén indította el az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a szintrehozás néven ismert hároméves országos gyorsforgalmi útfelújításának idei munkálatait.
továbbÜtemezetten zajlik a pályalemez konzolos részeire kinyúló vasbeton hídszegélyek és az acél hídtartozékok bontása Óbudán, a Flórián téri déli felüljárón.
továbbSajtótájékoztató keretében mutatták be a debreceni Szoboszlói úti csomópont fejlesztését, amely a HE-DO kivitelezésében valósul meg.
továbbAlig másfél hete, hogy március 1-jén lezárták a Flórián térnél a déli hidat, azóta ütemezetten, a terveknek megfelelően haladnak a munkák a HE-DO közreműködésével.
továbbNéhány hét múlva indul a Flórián téri felüljárók felújítása a HE-DO közreműködésével, ami hosszú hónapokra jelentős forgalmi változásokat hoz az autóval közlekedők számára.
továbbÓbuda és a főváros jelentős részének közlekedésében meghatározó szerepet játszó építményeken március 1-jén indulnak a kivitelezési munkálatok a HE-DO közreműködésével.
tovább